Lavinát indított el a nyolc pedagógus kirúgása

image00002
2022.12.02. 14:34
A fővárosi Karinthy Gimnázium a Külső-Pesti Tankerület előtt tart demonstrációt pénteken. Eközben nyolc tanár kirúgása miatt országszerte polgári engedetlenségi akciókat is tartanak, a tanítás több helyen megszűnt.

Pénteken 697 tanár döntött úgy, hogy nem veszi fel a munkát, miután a Belügyminisztérium szerdán azonnali hatállyal elbocsátott nyolc pedagógust, amiért polgári engedetlenségbe kezdtek.

Hat tanárt a Karinthy Frigyes Gimnáziumból, egyet-egyet pedig az Eötvös József Gimnáziumból és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból rúgtak ki. Emiatt pénteken még több tanár kezdett polgári engedetlenségi akcióba, összesen 671 tanár 71 iskolából, amelyből 20 vidéki intézmény.

A Karinthy Frigyes Gimnázium által a Külső-Pesti Tankerület elé szervezett eseményen diákok és tanárok felváltva mondtak beszédeket.

Tegnapelőtt elvették tőlünk a magyartanárunkat és egyben az osztályfőnökünket, Horváth Brigitta tanárnőt. Egy olyan embert, aki négy éven át folyamatosan a mi érdekeinket tartotta a szeme előtt

– emlékezett meg kirúgott tanáráról a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik diákja, aki felvetette a kérdést: a döntéshozók miért nem azon aggódnak, hogy ki készíti fel a diákokat magyar érettségire jövőre?

A budapesti Madách Imre Gimnázium diákbizottságának (IDB) szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozata szerint a tanulók is szolidaritásukat fejezték ki a tanárok mellett.

Mindent megteszünk, hogy támogassuk azokat az embereket, akik már egészen kiskorunk óta nevelnek és segítenek minket, és felháborítónak tartjuk, hogy ilyen körülmények között kell dolgozniuk. Mélyen elszomorít minket a közoktatás jelenlegi helyzete, és mindent megteszünk azért, hogy érdemben támogassuk a sztrájkban illetve a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusainkat. Ezzel is bátran, a jövőt építve cselekednek, ahogy azt hivatásukként nap mint nap teszik

– közölte a hetedik kerületi Madách Imre Gimnázium Diákbizottsága. Csütörtökön támogatásuk jeléül a diákok jelmondatokkal és rajzokkal díszítették az iskola udvarát, pénteken pedig közös kiállással és tapssal biztatták a tanáraikat.

„Csatlakozunk az előre meghirdetett országos ülősztrájkhoz, és a jövőben is szerepet vállalunk a hasonló eseményekben” – jelentette a diákbizottság.

Folytatódik a tiltakozás

Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtökön országos tiltakozás indult a hazai oktatási intézményekben, több helyen sztrájkolnak és polgári engedetlenségben vesznek részt a tanárok, az iskolák egy részében rendkívüli szünetet is elrendeltek.

Az újabb széles körű felháborodást azt váltotta ki, hogy december 1-jei hatállyal megszüntették három gimnázium nyolc pedagógusának a közalkalmazotti jogviszonyát. A Karinthy Frigyes Gimnáziumból hat tanárt küldtek el, a másik két érintett a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban és az Eötvös József Gimnáziumban tanított. A tiltakozások a következő napokban is folytatódnak.

Az Egységes Diák Front a Tanítanék Mozgalommal együtt szombatra, december 3-ra újabb tüntetést szervez a Klebelsberg Központ budapesti épülete elé, továbbá december 8-ára egy ülősztrájkot is hirdetett az Egységes Diákfront három szervezete. December 9-én pedig az MTVA előtt lesz egy demonstráció.

(Borítókép: Madách Imre Gimnázium Diákbizottság)