Indul a DK TV, megszólalt Gyurcsány Ferenc

2022.12.02. 11:44
Nincs demokratikus politika demokratikus nyilvánosság nélkül – írta a Facebookon Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és parlamenti frakcióvezetője az online térben hamarosan debütáló DK TV-vel kapcsolatban.

Péntek este 6 órától lehet követni a közösségi médiában a DK TV-t, amelyet a Demokratikus Koalíció indít el. Gyurcsány Ferenc DK-elnök bejegyzésében azt írta: minderre azért volt szükség, hogy közvetlenül mondhassák el a választóknak, mit gondolnak a világról, és kiket képviselnek.

Nincs demokratikus politika demokratikus nyilvánosság nélkül. Nincs sikeres politika, ha nem jutsz el a választókhoz, márpedig a magyar ellenzék ebben a helyzetben, ha megszakad, se éri el választóinak jelentős részét. Mert a köznyilvánosság intézményei nem teszik tisztességesen a dolgukat

– fogalmazott bejegyzésében a volt miniszterelnök, aki egyúttal arra is kitért, hogy a csatornát inkább a remélt végeredmény, és nem a bemutatkozó kezdet miatt hívják DK TV-nek.

Gyurcsány Ferenc arról is írt, hogy szerinte nem dolga egy pártnak televíziót csinálni, se kicsit, se nagyot. 

Mert ez esetben is igaz kellene lenni a mondásnak: »A cipész maradjon a kaptafánál!« A televízióknak tisztességes tájékoztatást kellene adnia a nézőknek, a pártoknak meg tisztességesen képviselni választóikat. Így lenne kerek a világ

– tette hozzá az ellenzéki párt jelenlegi parlamenti frakcióvezetője.