A Kádár-rendszer nagy befolyású második embere volt, mégis alig ismerik

F  PP19580128045
2022.11.29. 10:01
Münnich Ferenc volt az, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után vezette a megtorlásokat, megszervezte a Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalmat, azaz a pufajkásokat, majd a Munkásőrséget, ahogy minisztersége idején dördültek el a tüntetők elleni sortüzek is több vidéki városban. Ötvenöt éve, 1967. november 29-én halt meg az egykori kommunista vezető. Kádár János „árnyékáról”, a rendszer második emberéről Kovács Örssel, a Rubicon Intézet tudományos munkatársával beszélgettünk.

Münnich Ferenc tipikusnak mondható életpályát futott be. Seregélyesen született patikus-állatorvos édesapa büszkeségeként. 1910-ben Kolozsvárott szerzett jogi diplomát. Az orosz fronton vett részt az első világháborúban, ahol 1915-ben orosz hadifogságba esett. A szibériai Tomszkban levő hadifogolytáborba került, ahol részt vett a hadifoglyok szocialista szervezésében, maga is belépett a kommunisták közé. 1918-ban harcolt az orosz polgárháborúban, majd hazatért, és részt vett Kun Bélával együtt a KMP megszervezésében. A Gyűjtőfogházban Rákosi cellatársa volt, aki így emlékezett rá:

Tipikus vidéki magyar úriember, úgy 30-32 éves, jól öltözött, jó modorú, jól fésült, szőke, magas, elegáns.

A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg politikai megbízottja, a Szlovák Tanácsköztársaságot támogató haderő parancsnoka, majd ott hadügyi népbiztos is volt. A bukás után Bécsbe, utána pedig Németországba emigrált, azonban sikertelen kommunista akció miatt bebörtönözték, majd kiutasították. 1922-től a Szovjetunióban élt, és valószínűleg akkor került az NKVD soraiba. Az biztos, hogy már NKVD-tiszt lehetett, amikor 1936-tól Otto Flatter álnév alatt részt vett a spanyol polgárháborúban. A köztársaságiak veresége után egy észak-afrikai francia internálótáborban találta magát. Innen hamis névre kiállított szovjet papírokkal, Nyikolaj Fjodorovként sikerült 1940-ben kiszabadulnia, s visszajutnia a Szovjetunióba. Nyikita Hruscsovval is különleges kapcsolata volt, mivel a második világháború idején partizánkiképzés idején vele osztotta meg a sátrát.

A második világháború végén hazatért, és Budapest rendőrfőkapitányává lépett elő. Sőt, 1948 márciusában átvette a demokráciaellenességgel vádolt FTC elnöki tisztét is, és egy reakciós tüntetésként értékelt Fradi–Vasas-meccset követően a szurkolók megfélemlítésében és az egyesület vezetésének megtisztításában is közreműködött. Kimaradt a Rajk-perből, pedig a „spanyolos” múlt akkor nem számított érdemnek Rajk esetében sem. 1949 után évekig külügyi vonalra került, és védettségét – akár NKVD-s oldalról is – igazolja, hogy finnországi, bulgáriai, majd moszkvai követ volt Rákosi börtönei helyett. 1956-ban a Magyar Népköztársaság belgrádi követe volt, és mint egykori „spanyolos”, gyászbeszédet mondott a spanyol polgárháború egykori veteránja, Rajk László temetésén is. Abban a beszédében a „személyi kultusz mocsarából napfényre kúszott szadista bűnözőknek” nevezte Rajkék elítélőit. A Rajk-temetésen elmondott szókimondó beszéde és Nagy Imrével fennálló régi barátsága miatt a forradalom idején hamar a párt élvonalában találta magát. Azonban Kádárral tartott, és

elárulta a forradalmat.

Pedig az 1920-as években Münnich Nagy Imre családjának egyik legközelebbi barátjává vált moszkvai emigráns éveikben: gyakran sütött-főzött nekik, Nagy Erzsébetet szinte saját lányaként szerette, s Nagy Imrével közösen hallgatták a budapesti rádió közvetítette nótaműsorokat.

Miért tartották még Kádár Jánosnál is keményvonalasabb kommunistának?

Október 25-én Nagy Imre belügyminisztere lett. Október végi tevékenysége arra utalt, hogy inkább Kádárral és a szovjetekkel történő együttműködésben látta a kiutat a forradalomból. Berényi Etelka, Münnich második felesége így jellemezte férje helyzetét 1989-ben:

Az NKVD munkatársa volt. […] Hruscsov százszázalékosan tudta, hogy Münnich az ő emberük, a szovjetek embere. […] 1956. október 25-én a férjemnek az volt a véleménye, hogy a tömegbe kell lövetni. […] Őt sztálinistának bélyegezték akkor, október 25-én az Akadémia utcai pártközpontban. És moszkovitának nevezték. […] Én ma sem – mint özvegye – nem tagadom meg, hogy a szovjetek embere volt, de a legnagyobb magyar hazafi.

Azaz belügyminiszteri működése igen ellentmondásosnak bizonyult. Október 26-án kijelentette a pártban, hogy

a helyzet igen veszélyes, és ha győzni akarunk, lőni kell még akkor is, ha a békés tömegek fedezik az ellenforradalmat, mert utána ezek a békés tömegek már az utcára nem mennek ki – akkor ezt a felszólalásomat »sztálinistának« nevezték.

Az október 28-i miniszteri értekezletén megdicsérte a karhatalmi erőket „az ellenséges elemek elleni harcban” tanúsított helytállásukért. Ugyanakkor bejelentette a hírhedt ÁVH felszámolását, de közben mindenkit arra biztatott, hogy maradjon a helyén. November 1-jén Moszkvába utazott Kádár társaságában, és a Nagy-kormánynak is sokkal inkább az oroszok cinkosának, semmint Kádárral együtt elrabolt magyar államférfinak tűnt. Egyes feltételezések szerint magát a moszkvai utazást is Münnich kezdeményezte. A szovjetekkel való tárgyalásokon Münnich egyértelmű álláspontot képviselt, mert szerinte „nemigen lehet bízni abban, hogy politikai harc útján sikerül megbirkózni az eseményekkel”. Nem csoda, hogy ezzel a beágyazottsággal – képzett ügynökként – rábízták a megtorlások irányítását.

Az oroszok mégsem őt, hanem Kádárt választották az ország első emberének

A moszkovita Münnichet a szovjetek jobban ismerték Kádárnál. Például Molotov is inkább benne látta a kommunista hatalom restaurálóját, nem pedig Kádárban. Végül – többek között Tito javaslatára is – Kádárt választották. Kádár fiatalabb és karakteresebb volt Münnichnél. Ráadásul amíg Kádár Rákosi börtönébe került, addig Münnich éppen moszkvai magyar követ volt. A magyarok így nem igazán fogadták volna el Münnichet, Kádárnál volt valami, amire építeni lehet.

Münnich nagy befolyású második ember maradt.

Mindenesetre 1956. november 4-én a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány elnökhelyetteseként tért vissza Magyarországra. A hajnali órákban ő olvasta be a rádiónyilatkozatot, amelyben bejelentette – Kádár, Apró Antal, Kossa István és a saját nevében – a Nagy Imre-kormányból történő kiválást. A forradalom leveréséhez a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek irányításával járult hozzá. Megszervezte a Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalmat – a népnyelv pufajkásoknak nevezte kegyetlenkedéseiről elhíresült tagjait –, és állíttatta fel a Munkásőrséget. Nemsokára sortüzek dördültek számos vidéki városban (például Salgótarjánban, Miskolcon, Egerben) és Budapesten is.

Miért nem ismerik a XX. századi magyar történelem egyik legsötétebb figuráját?

Valószínűleg kevesen emlékeznek már a budapesti Nádor utca korábbi nevére… Egyrészt többet volt külföldön, mint Magyaroroszágon, szinte alig ismerték. A Rákosi-korszakban is többet élt külföldön követként, mint amit itthon töltött. Másrészt a kommunista diktatúra időszakában a miniszterelnöki tisztség sem ért fel a pártfőtitkáréval, így Münnich hiába volt három és fél évig miniszterelnök.

Lényegében Kádár árnyéka lehetett.

Sok esetben a kormány csak formális döntéseket hozott, a valódiak a párt belső bizottságaiban születtek. Pedig erre az időszakra esett a Nagy Imre-per, a fegyverek begyűjtése és a megtorlás is a forradalom résztvevőivel szemben. Még egy összefüggést is sikerült felállítania erről: „ha kivégzik a vezető ellenforradalmárokat, akkor az ellenforradalom ereje lényegesen gyengül, és a fegyvereket is lényegesen gyorsabban adják be.” Több mint százezer fegyvert sikerült visszaszedni a lakosságtól Münnich szerint. Vidéken mindezt erőszakos kollektivizálási folyamat kísérte. Teljes ténykedése a rendszer kemény kézzel történő megerősítésére irányult. 1967-es halála után csak 1986-ban kapott szobrot, azaz különösebben nem ápolták a „kultuszát”, hisz Kádár nem akart a megtorlások emberére emlékeztetni. A Kádár-rendszer fontos célja volt, hogy mielőbb elfelejtsék az emberek 1956-ot és az azt követő éveket. Szobra (ezt ledöntötték) és a róla elnevezett utca is nagyon hamar, már 1990-ben eltűnt Budapestről. Így Münnich nevét a közemlékezet kevéssé őrizte meg, cselekedeteire pedig még kevésbé emlékszünk. Halála miatt pedig a felelősségre vonás esélye is elveszett.

Kovács Örs történész, történelemtanár, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelem–francia szakos tanára, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készített középiskolai történelemtankönyv-sorozat főszerkesztője és egyik szerzője, több szakmai bizottság tagja. Fő kutatási területe a magyar–francia kapcsolatok alakulása a XX. században.

(Borítókép: Münnich Ferenc, a Minisztertanács újonnan megválasztott elnöke beszédet mond az Országgyűlés januári ülésszakának 2. napján a parlamentben. Münnich Ferenc mellett Kádár János, a Minisztertanács leköszönő elnöke, államminiszter ül 1958. január 28-án. Fotó: Pap Jenő / MTI)