Egyre több magyar szeretné felfrissíteni autóvezetői tudását

2022.11.28. 17:16
A magyar sofőrök egyre nagyobb része szeretné felfrissíteni autóvezetői tudását, bár néhány alapvető szabállyal sokuk nincs tisztában.

Az utóbbi időben megfigyelhető tendencia, hogy már meglévő jogosítvánnyal jelentkezik valaki az autósiskolába, mert a lejárta óta nem hosszabbíttatta meg az okmányt, vagy csak évek óta nem vezetett, és fel akarja eleveníteni a tudását – magyarázta Pető Attila a Pénzcentrumnak

A tudás felfrissítése mindenkinek ajánlott, aki évek óta nem ült volán mögé, mert előfordulnak olyan, időzített bombához hasonló hibák, amelyek felismeréséhez szakemberre van szükség, pedig nagy bajt is okozhatnak – ismertette a Kreszprofesszor néven ismert közlekedési szakember és vezetésoktató. 

Viccesen szoktam mondani, hogy ugyan benne van a KRESZ-ben, hogy nem vezethetsz alkoholos állapotban, fáradtan, jogsi nélkül és a többi, de az nincs benne, hogy nem vezethetsz, ha nem tudsz! Ha van jogosítványod, ugyan alanyi jogon jogosult vagy autót vezetni, de a jogszabály »biztonságos vezetésre alkalmas állapotban« kitétele feltételezi azt is, hogy értesz a kocsi kezeléséhez, vezetéséhez. Ha úgy érzed, hogy ezzel gondok vannak, akkor érdemes felkeresni egy autósiskolát, pár órát venni oktató mellett. Van, aki úgy jön el, hogy csak pár óra, aztán végül 30-40 után mer ténylegesen visszamenni a forgalomba

– magyarázta Kreszprofesszor. A szakember szerint két fontos dolgot sem tudnak pontosan a jelentkezők. Az egyik, hogy ha valaki egyszer megszerezte a jogosítványát, az egész életére érvényes marad, és egy orvosi alkalmassági felmutatása ellenében bármikor megszerezhető az okmányirodában. A másik fontos dolog, hogy az alkalmassági vizsgálatot mindig a hivatalosan választott háziorvosunknak kell elvégeznie. 

Az üzemorvos vagy más háziorvos csak akkor végezheti el, ha előtte tájékoztatta a hivatalos háziorvost. Betegségeinket nem tanácsos elhallgatni, még akkor sem, ha nem a háziorvosunk intézi a hosszabbítást – szögezte le a szakértő. Gyanú esetén a háziorvos küld el különféle egyéb vizsgálatokra. 

Ez kiemelten vonatkozik az alvászavarokra: az alapos vizsgálat a saját és a többi közlekedő érdeke is – magyarázta Kreszprofesszor.

A nemzetközi alvásszervezetek és a WHO szorgalmazására 2015-től Magyarországon is módosultak, szigorodtak a jogosítvány megújításához szükséges egészségügyi alkalmasság feltételei

– nyilatkozta a lapnak G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Azoknak kell alvászavarszűrő-vizsgálaton részt venniük a jogosítvány kiadása előtt, akiknél felmerült a mérsékelt vagy súlyos obstruktív apnoé. A jogszabály annak érdekében született, hogy megelőzze és csökkentse az ilyesfajta alvászavarban szenvedők által okozott baleseteket.