Gyurcsány Ferenc megint törpézik

D  AS20191014002
2022.10.07. 11:28
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Jézus nem tanította, tartotta be a jobbkéz-szabályt, Mohamed Mekka irányába nem találkozott sebességkorlátozással, a törpék pedig soha nem érnek az égig.

„Időnként arról beszélünk gyermekeinkkel, hogy az ember egyik csodája, hogy bonyolult szabályokat alkot, és képes arra, hogy ezen szabályokat közösen alkalmazza. Ha példa kellett ennek elmagyarázásához egykoron, akkor a bonyolult közlekedési szabályokra és azok betartására hivatkoztam. Emberek milliárdjai tartanak be önkéntesen ilyen-olyan szabályt, hogy épségben közlekedjünk” – kezdte Facebook-posztját Gyurcsány Ferenc.

A DK vezetője egy történetet is leírt, amelyben a fiával sétált Brüsszelben, „közeledünk a gyalogátkelőhöz, minden autós látja, hogy ezek semmire se figyelnek, a gyerek valami szörnyű zacskót, féleszű apja meg a kölök lötykölődő cukros istenharagját tartja a kezében. Lassítanak. Mosolyognak. Gesztusaik szerint fegyelmezetlenek vagyunk, de mintha értenék a helyzetet, lassítanak, és engedik, hogy átmenjünk a túloldalra. Mosoly, összekacsintás, kéz köszönésre emelkedik.”

Gyurcsány Ferenc leszögezte, hogy

e szabályok nem voltak ott Mózes kőtábláin, Jézus nem tanította, tartotta be a jobbkéz-szabályt, Mohamed Mekka irányába nem találkozott sebességkorlátozással. Mára sok közlekedési szabály van. Mi alkottuk. Emberek. Ahogy a legtöbb szabályt. És nemcsak azért tartjuk be azokat, mert különben jön a rendőr és megbüntet (na jó, azért is:)), de leginkább azért, mert felismertük, hogy ez a sok tíz-százmillió ember csak így tud hétköznapi rendben élni.

A korábbi miniszterelnök úgy látja, hogy a mai hatalom „szabályok sokaságát rúgja fel, alázza meg korábbi írott és íratlan szabályainkat”, amivel széttöri a közösséget. Gyurcsány Ferenc szerint a mai hatalom csak hazudja, hogy konzervatív. „Ugyan. Felforgató bűnözők. Széttörik a hazánkat. Amit tesznek, az szembemegy ösztönös, természetes fajfenntartó ösztöneinkkel. A nemzet fenntartásának ösztönével. Aki összetöri a nemzet hétköznapi szabályait, az összetöri a hazát. Ők ezt teszik. A szabályszegő hatalmat ezért ki kell iktatni, el kell zavarni. Mert közösségünk békés fenntartását veszélyezteti.”

Ha jól értem az utca minapi történéseit, egyre többen akarják ezt. Elzavarni őket. Mert a természetes élet fenntartásának igényét soha nem tudja elfojtani a mostani vadak és törpék kultúra nélküli erőszakossága. A törpék soha nem érnek az égig. Mi oda igyekszünk. Látni, érteni az emberi csodálatosság végtelenségét

– fogalmazott az ellenzéki politikus.

Gyurcsány Ferenc néhány nappal ezelőtt törpének nevezte Orbán Viktort, amit Kocsis Máté és Fürjes Balázs sem hagyott szó nélkül.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó:  Kovács Tamás / MTI)