Palya Tamás: Ha vagyunk ötvenen, akkor nem rúgnak ki minket

D1I5338
2022.10.06. 21:54
Interjút adott a Válasz Online-nak Palya Tamás, akit a múlt héten azért rúgtak ki a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert részt vett a pedagógusok polgári engedetlenségi akciójában.

A Podcast-interjúban Palya Tamás azt mondta: „megdöbbentő volt” számára a szerdai tanártüntetés, mert nem gondolta, hogy ekkora tömeg lesz. „Az osztályomból voltak ott sokan, és döbbenetes, hogy megállítottak idegen emberek, gratuláltak. Volt, aki szelfizni akart velem, mintha valami rocksztár lennék” – idézte fel.

A Kölcseyből kirúgott tanár arról is beszélt, hogy már tavasszal is részt vettek a tanárok demonstrációin, de akkor egy levelet sem kaptak emiatt. Arra a kérdésre, hogy most miért léptek fel sokkal keményebben ellenük, Palya Tamás azt mondta:

Valószínűleg az lehet az oka, hogy április 3-án választások történtek az országban, az új főnökünk pedig bejelentette, hogy »itt rend lesz«, és ő nem ismeri a polgári engedetlenséget. 

A kormánynak nem kellenek okos emberek az elbocsátott tanár szerint

„Ez számomra azért volt furcsa, mert tizenegynéhány évvel ezelőtt, a Parlament előtt ezzel pont az éppen kormányzó frakció tagjai éltek, amikor elbontották a kordont – ezek szerint nekik lehetett (annak ellenére, hogy ők a törvényalkotók), nekem meg másik négy kollégámnak nem lehetett” – fogalmazott Palya Tamás, aki arról beszélt, hogy miért hagyhatta a kormány eddig fajulni a tanárok helyzetét.

Hogy miért csinálják? A kevésbé negatív válasz, hogy egyszerűen nem érdekli a kormányt az oktatás. A negatívabb válasz meg az, hogy ez tudatos: nem kellenek okos emberek, mert minek?

– mondta az interjúban.

Az elbocsátott tanár végül arról is beszélt, hogy mindent ugyanígy csinálna a kirúgás ellenére is. Hozzátette: „Örültem volna, ha többen beleállunk, mert lehet, hogy ha ötvenen lettünk volna, akkor nem rúgnak ki ötven embert, majd arról is beszélt, hogy valójában a kollégái sokkal nehezebben élik meg a történteket. 

Érthető, mert valaki posztolt egy olyat rólam, hogy ebben a helyzetben az egyetlen nyertes én vagyok. A többiek mind vesztesek: az osztályom, a többi gyerek, a kollégák, az igazgató, az iskola – ők most nagyon nagy bajban vannak. Én viszont megtalálom, amit szeretek csinálni

– fogalmazott Palya Tamás, utalva arra, hogy azóta már új munkája is van.

(Borítókép: Németh Kata / Index)