Orbán Viktor Prágában: Itt az ideje kijavítani a brüsszeli hibákat

image 6483441 (12)
2022.10.06. 15:48
Mint arról az Index is beszámolt, október 6-án és 7-én informális csúcstalálkozót tart Csehországban az Európai Unió. Csütörtökön a magyar miniszterelnök ismertette, mi a célja a tárgyalássorozattal.

Mint az ismeretes, október 6-án és 7-én informális csúcstalálkozót tart Csehországban az Európai Unió. Az eseményen, amelyen Orbán Viktor is részt vesz, elsősorban az ukrajnai háborúnak Európa biztonságára és gazdaságára gyakorolt hatásával, valamint az európai együttműködés megerősítésének lehetőségeivel foglalkoznak majd. 

A kontinens állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte, és több mint negyven állam-, illetve kormányfő vesz részt az ülésen. Pénteken informális csúcstalálkozót tartanak az Európai Unió 27 tagországának vezetői.

Orbán Viktor csütörtök délután Facebook-posztjában úgy fogalmazott, hogy

a brüsszeli szankciók miatt az egekbe emelkedtek a gáz- és áramárak. Ez súlyos probléma egész Európában. Emeli az inflációt, tönkreteszi a cégeket és fenyegeti a munkahelyeket.

Ezért a magyar kormányfő szerint itt az ideje a brüsszeli hibákat kijavítani.

Sok mindent újra kell gondolni

Orbán Viktor miniszterelnök Prágában megbeszélést folytatott Václav Klaus korábbi cseh államfővel – erről Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke tájékoztatta a távirati irodát. A Václav Klaus Intézet épületében megtartott tárgyaláson az orosz–ukrán háborúról és a nyomában kialakult migrációs és gazdasági válságról, az áremelkedésekről és az energiahiányról is szó volt a beszámolók szerint. A magyar miniszterelnök elmondta, hogy újra kell gondolni az elhibázott brüsszeli szankciós politikát, mert a szankciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A háború nem ért véget, az árak Európában elszálltak, Oroszország ugyanakkor jól keres a kialakult helyzeten

– fejtette ki a magyar miniszterelnök, aki Václav Klausszal folytatott kötetlen beszélgetést, ahol szó esett a rendszerváltás utáni közép-európai politikai és „gazdasági folyamatokról, felidézve az ezzel kapcsolatos személyes emlékeiket is”. 

A magyar miniszterelnök a prágai EU-csúcstalálkozót megelőzően Andrej Babiš korábbi cseh kormányfővel, az ANO mozgalom elnökével is tárgyalt.

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. április 6-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)