Feljelentették az éttermet, mert ingyen adott hamburgert a kirúgott tanároknak

DSC2958
2022.10.05. 11:24
„Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy azzal, hogy ajándékba kínálunk pár hamburgert azoknak a tanároknak, akik elvesztették az állásukat, az negatív érzéseket is tud kelteni” – írta Facebook-oldalán egy étterem, amely hamburgert nevezett el a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elküldött Palya Tamásról, és vállalta, hogy más kirúgott pedagógusokat is megvendégel.

Mint arról beszámoltunk, az egyik fővárosi gyorsétterem Palya Tamásról, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik kirúgott pedagógusáról nevezett el hamburgert szolidaritásból.

A Palyaburgerre a még tanító pedagógusok 20 százalékos kedvezményt kapnak, míg a kirúgott tanároknak egyáltalán nem kell érte fizetni.

Bár az étterem az akciót jó szándékból találta ki, végül megütötte a bokáját, valaki ugyanis feljelentette a céget a fogyasztóvédelemnél.

Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy azzal, hogy ajándékba kínálunk pár hamburgert azoknak a tanároknak, akik elvesztették az állásukat, az negatív érzéseket is tud kelteni. Feljelentettek minket a Fogyasztóvédelemnél, hogy miért adunk ajándék burgert a tanároknak. Megdöbbentő, hogy 2022-ben Magyarországon még mindig divat feljelenteni. Ennyire zavar valakit, hogy segíteni akarunk?

– tette fel a kérdést szerda délelőtt a gyorsétterem.

Mint ismert, szerdán országszerte sztrájkolnak a hazai iskolákban. Délelőtt Budapesten és vidéken is számos szolidaritási akciót tartottak, délután a fővárosban hídfoglalás is lesz. Folyamatosan követjük az eseményeket, percről percre tudósításunkat ide kattintva érheti el. 

(Borítókép: Tüntetés a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál 2022. szeptember 30-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)