Ékszerekért gyilkolhatott egy volt rendőr, életfogytiglant kaphat

2022.09.30. 06:26
Letartóztattak egy volt rendőrt, aki a vád szerint 1996 decemberében pénzért és arany ékszerekért ölt meg egy 84 éves asszonyt a Vas megyei Gersekaráton. A férfit 25 évvel a gyilkosság után, tavaly júliusban fogták el.

Az ügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt vádat emelt egy 47 éves férfi ellen, mert a vádirat szerint 1996-ban pénzért és arany ékszerekért bántalmazott egy 84 éves asszonyt, majd megfojtotta őt. Az asszony holttestét az udvari mellékhelyiségben rejtette el, majd 50 ezer forinttal és 30 ezret érő ékszerekkel távozott.

A nyomozás tavaly indult újra a férfi ellen. Mint kiderült, csupán néhány házra lakott az áldozattól és a bűnösségét DNS-vizsgálat támasztotta alá. A szakértő megállapította, hogy az elhunyt asszony körme alatt és a konyhaszekrényen rögzített nyom szomszédjától származhat.

Az RTL Híradó úgy tudja, a férfi 1999-től a határőrségnél dolgozott, majd járőr, később pedig nyomozó lett, és csak egy évvel az elfogása előtt szerelt le. Az ügyvédje szerint nem ő végzett az asszonnyal és nincs elegendő bizonyíték.

Az ügyészség indítványt is tett a büntetésére. Ha a férfi beismeri bűnösségét, akkor 12 év fegyházbüntetést kaphat és 10 évre a közügyektől is eltilthatják. Amennyiben nem tesz beismerő vallomást, az ügyben tárgyalás kezdődik. Ha a bíróság elítéli, életfogytiglant is kaphat.