Budapesten fogták el az FBI által keresett férfit, aki vírus befecskendezésével zsarolt egy párt

2022.08.18. 08:36
Budapesten fogtak el egy 36 éves magyar−román kettős állampolgárságú férfit, akit azért keresett az FBI (az amerikai szövetségi nyomozóiroda), mert a gyanú szerint 2007-ben társaival vírus befecskendezésével zsarolt egy párt az Egyesült Államokban − közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

A gyanú szerint a rablóbanda a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartotta őket, majd befecskendezett nekik egy olyan szert, amelyről azt állították, hogy halálos vírus. Az ellenanyag átadását nagy összeghez kötötték. A sértettek számlavezető bankfiókjai azonban − korábbi hasonló esetekből tanulva − a szokatlan átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatót itattak a sértettekkel, és az autójukkal elmenekültek − írta meg az MTI. 

Az elkövetőket azonosították, majd az FBI kérésére a New Haven-i bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellenük. Az NNI közleménye szerint a most elfogott Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözőként kereste. A szövetségi nyomozók tízezer dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek. A kettős, magyarromán állampolgárságú férfit azonban 2007 óta hiába keresték.

Az ügyben akkor következett be fordulat, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodik. A borsodi rendőrök a férfi elfogására az NNI célkörözési osztályának segítségét kérték, a rajtaütés kedden volt. A körözött férfi egy budapesti strandról távozott, amikor elfogták, majd előállították.

Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették, kiadásáról a bíróság dönt.