Mazsihisz-elnök: Szervezett támadások érik a zsidóságot

2022.08.15. 09:00
Nemrég a Frankel Leó úti zsinagóga falára horogkeresztet festettek, valamint korábban az épület liftjében SS-emblémát és Adolf Hitler monogramját firkálták fel. Őrsi Gergely II. kerületi polgármester és Heiszler András, a Mazsihisz elnöke is kifejtette véleményét. Ezeket szervezett támadásként értékelik a zsidóság ellen.

Mint megírtuk, augusztus 12-én, pénteken este a Frankel Leó úti zsinagóga falára horogkeresztet festettek, valamint korábban az épület liftjében SS-emblémát és Adolf Hitler monogramját firkálták fel. Mindezt Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere jelentette. Úgy fogalmazott: „Az ilyen, a történelem szemétdombjára való eszméket hirdető embereknek nincs helye köztünk.”

A tiltott náci jelképet azóta lemosták az épület faláról. A polgármester szerint itt két héten belül már másodszor történt hasonló eset.

Horogkeresztet, SS-emblémákat, a belső liftet megrongálták szintén ilyen gyűlöletkeltő feliratokkal, illetve pénteken és szombaton köpködésre, illetve szóbeli atrocitásokra is sor került, ami a kerületi és a budai zsidó közösség tagjait érte

– nyilatkozta az RTL Híradójának Őrsi Gergely polgármester.

Elmondta továbbá, hogy a térfigyelő kamera, illetve a zsinagógának és a társasháznak a kamerája mindent rögzített. Tudomása szerint jelenleg is folyik a nyomozás.

Július elején egy Blaha Lujza téri reklámtábla hangszóróját érte hasonló hekkertámadás, és nagy hangerővel szólaltak meg antiszemita szövegek a villamosmegállóban.

Augusztus elején pedig az MTK feljelentést tett amiatt, hogy a Szeged ellen játszott NB II-es bajnoki mérkőzésükön antiszemita, gyűlöletkeltő bekiabálások hangzottak el az ellenfél szurkolóitól.

Az elmúlt hetekben érezhető módon megszaporodtak a zsidók elleni atrocitások. Ezek mind nagyon tudatos antiszemita cselekmények, nem indulati cselekmények, nem a hagyományos utcai antiszemitizmus részei. Ezeket előre kitervelt módon egy valóságos támadásként tudjuk felfogni a zsidóság ellen

– fogalmazott az RTL Híradónak Heiszler András, a Mazsihisz elnöke.