Pánikszerűen rohamozhatják meg a benzinkutakat

DSC0515
2022.08.15. 18:17
Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője szerint eddig is sokan túlvásárolták magukat a benzinkutakon, ez pedig hétközben csak fokozódhat azzal, ha pénteken és szombaton valóban bezárnak a független benzinkutak.

A Független Benzinkutak Szövetsége múlt héten jelentette be, hogy a magyarországi üzemanyaghiány miatt augusztus 19-én és 20-án egyáltalán nem lehet tankolni a hozzájuk tartozó benzinkutaknál.

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke arról tájékoztatta az Indexet, hogy a jogszabályok szerint 48 órára ezt bárki megteheti, ezért éltek a lehetőséggel. Egri elmondta: az egyik oka annak, hogy így döntöttek az, hogy a Mol nemrég tovább csökkentette a független benzinkutakhoz szállított üzemanyag mennyiségét, így már csak a felét kapják meg annak a mennyiségnek, amelyet rendeltek, ez pedig súlyosbítja az üzemanyaghiányt.

A másik ok anyagi jellegű: a kis benzinkutak július után még nem kapták meg azt a kormányzati támogatást, amely jogszabályilag megilletné őket, ezenfelül pedig „nincs információjuk arról, hogy az augusztusi kifizetés mikorra várható”.

Ebben a döntésben az elkeseredettség tükröződik, hiszen itt most nekünk tényleg a lét lett a tét

– mondta lapunknak Egri Gábor.

Egri később annyival egészítette ki korábbi nyilatkozatát, hogy elképzelhető, mégsem zárnak be augusztus 19-én és 20-án a hozzájuk tartozó benzinkutak, amennyiben a kormány teljesíti a követelésüket. Jelezte: ha a hét elejéig megérkezik a júliusban elmaradt támogatás, akkor újraértékelik a helyzetet.

Pánikvásárlás lehet a hétvégén

Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője az ATV Start című műsorában arra utalt, hogy komoly pánikvásárlás alakulhat ki a hétvégi benzinkútbezárások előtt. Szerinte az elmúlt hetekben tapasztalt tankolási problémák tovább fokozódhatnak azzal, hogy a 2000 hazai benzinkútból 500-600 kiesik a hétvégére. 

A legtöbb gond vidéken jelentkezhet. Az ügyvezető meglátása szerint csak tovább nehezíti a helyzetet, ha az emberek túlvásárolják magukat.

Bujdos Eszter úgy látja, sokkal tudatosabb tankolási rutinra kellene átállni, de ezt nehezíti a 480 forintos ár, ami miatt a forgalom rekordokat dönt.

Az ügyvezető senkinek nem javasolta, hogy otthon tároljon üzemanyagot. Leginkább a mezőgazdasági ágazatra jellemző, hogy felhalmozzák a gázolajat, a nagyobb gazdák ugyanis rendelkeznek tárolókonténerekkel is, amelyek nem illegálisak.

Bujdos Eszter hozzátette: a literenkénti 20 forintos támogatás valójában csak 16 forintot jelent, ugyanis a 2021-es forgalom 80 százaléka után kapják meg a támogatást, amelynek jelentős részét a fuvarköltségre és a rezsiköltségek kifizetésére fordítják.

Nem fenntartható rendszer az ársapka

Az ügyvezető úgy fogalmazott: az üzemszünet jelentős hatást gyakorol az üzemanyaghiányos helyzetre, ez pedig korlátozza a vásárlást. 

Az ársapkát nem tartja fenntartható rendszernek. Ezt a véleményét csak erősíti, hogy a stratégiai készletek értékesítésében is csak a cégek töredéke vállalta annak az értékesítését hatósági áron, hiszen ez a nagy- és kiskereskedőknek is nagy veszteséget okoz.

Bujdos Eszter elmondta: a piaci ár rákényszerítené az embereket a spórolásra és arra, hogy átgondoltabban szervezzék meg az utazásaikat. Szerinte a hatósági ár eltörlése javítaná az ellátási helyzetet, de amíg az olaj a jelenlegi szinten van, és a forint is stagnál, addig nem lehet arra számítani, hogy a piaci ár jelentősen csökken.

A Holtankoljak.hu ügyvezetője a műsorban kifejtette: a hatósági ár a Molnak is veszteséget okoz, de a cég változatlanul az orosz olajat dolgozza fel alacsonyabb bekerülési költséggel, a finomítói árréssel pedig tud kompenzálni. Bujdos Eszter véleménye szerint megoldást jelentene az exportált üzemanyag mennyiségének növelése a kis benzinkutak számára, utóbbiakhoz ugyanis jelenleg az igényeik 50 százaléka jut el, ami sok esetben már a hét közepén elfogy.

Amennyiben bezárnak a független benzinkutak, az sem jelenti azt, hogy nem lesz hol tankolni, de valóban érdemes lesz felkészülni a különleges helyzetre, ha a szolgáltatás szüneteltetése mellett döntenek.

Emelkedik az üzemanyag piaci ára

Az Index beszámolt róla, hogy szerdától újra emelkedik az üzemanyagok ára Magyarországon. Augusztus 17-étől a benzin esetében ez bruttó 3 forintot jelent literenként, a gázolajért pedig 8 forinttal kell majd többet fizetniük a piaci áron tankolóknak.

Ebben a cikkünkben a Mol egyik töltőállomásának alkalmazottja elárulta, mi történik, ha valaki többször tankol náluk a megengedett egy alkalomnál.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)