Alvás közben feje mellől rabolta ki ismerősét a jászberényi tolvaj

2022.08.14. 17:52
A jászberényi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki besurrant egy jászberényi ingatlanba, és amíg a tulaj békésen aludt, a házban kutakodott, majd onnan készpénzt lopott el.

Egy 78 éves helyi férfi tett bejelentést a Jászberényi Rendőrkapitányságra augusztus 13-án este. A sértett elmondta, hogy délután 15 órakor lefeküdt aludni, azonban az ingatlan első és hátsó ajtajait nem zárta be, valamint az ablakok is nyitva voltak.

10 perc elteltével felriadt, és azt vette észre, hogy a szobaajtóban áll egy általa személyesen ismert, közelben lakó férfi.

Szó nélkül elszaladt

Ezután kérdőre vonta, hogyan jutott be a házba, de a férfi nem válaszolt, csak elszaladt. A felriadt sértett ezt követően észlelte, hogy a kéretlen látogató az ágya melletti szekrényen kutatott, és onnan készpénzt vitt magával.

A bejelentést követően a rendőrök elfogták, majd előállították a feltételezett elkövetőt a Jászberényi Rendőrkapitányságra. A nyomozók kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a 29 éves helyi férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – közölte a rendőrség.

A Jászberényi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.