Szabadnapos rendőr házaspár mentett meg egy öngyilkosságra készülő férfit Nógrád megyében

2022.08.13. 15:35
A budapesti rendőr házaspár a hétvégét töltötte egy Nógrád megyei községben, amikor megmentették egy öngyilkosságra készülő férfi életét.

Libor Ferenc rendőr zászlós és felesége, Verdes Edina rendőr zászlós, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai Nógrád megyei hétvégi házukban töltötték szabadnapjukat 2022. augusztus 5-én. Kora este a szomszéd ház teraszán beszélgettek, amikor segélykiáltásokra figyeltek fel a szemközti telekről – közölte a rendőrség

A tizennégy éves szomszéd fiúval együtt azonnal odarohantak, és azt látták, hogy az ott lakó férfi fuldoklik egy fára akasztott kötélen. A fiú félrehívta a két, általa kölyökkoruk óta ismert, nagy testű házőrző kutyát, majd Libor Ferenc a kamasszal együtt megemelte az életéért küzdő férfi testét, miközben Verdes Edina elvágta a kötelet.

Az elkeseredett férfi megköszönte, hogy megmentették, mentőt hívtak hozzá, végül pedig kórházba vitték. 

A teraszon beszélgettünk idősebb szomszédunkkal és fiúunokájával, amikor kiáltást hallottunk a közelből. Tudni kell, hogy ez a nógrádi falucska feltűnően csöndes, főleg nekünk, jócskán zajterhelt fővárosi füleink számára. A kiáltás valószínűtlenül hangosnak, dobhártyaszaggatónak hatott, az artikulátlanul induló üvöltésből annyit tudtunk kihámozni: Feri, Karcsi, megfulladok, segítség! Feri én volnék, gondolkodás nélkül magamra vonatkoztattam a segélykérést

– mesélte Libor Ferenc az esetről

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.