Halálra verte idős áldozatát egy férfi egy magyar kondiparkban

2022.08.11. 12:21
Tizenkét év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítéltek egy férfit, aki 2020 őszén egy kondiparkban bántalmazott egy idős férfit. A sértett két héttel az eset után belehalt sérüléseibe.

A vádlott 2020 októberében egy kondiparkban beszélgetést kezdeményezett az ott rendszeresen edző 72 éves sértettel. A békésen induló társalgásból rövid időn belül veszekedés lett, miután az elkövető egyre indulatosabbá vált, és minden ok nélkül bántalmazni kezdte az idős férfit. Utóbbit a gyanúsított többször arcon ütötte ököllel, majd miután a sértett a gumiszőnyeggel borított talajra esett, a támadó megtaposta az arcát. Az áldozat elvesztette eszméletét, az elkövető akkor elmenekült a kondiparkból. A sértetthez a bűncselekmény közelében tartózkodó személyek hívtak mentőt.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott többszörösen büntetett előéletű korábban elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt.

A 72 éves férfi kórházba került, majd két hét elteltével meghalt. A szakemberek megállapították, hogy a halálát egyértelműen a bántalmazás okozta.

A Miskolci Törvényszék emberölés miatt 12 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte az elkövetőt. Az ítéletet az ügyészség helybenhagyta, míg a vádlott és védője a cselekmény téves minősítése, valamint a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bűncselekmény minősítése és a kiszabott büntetés törvényes. Az indokolatlanul, kifejezetten életfontosságú szervre, fejtájékra irányuló többszöri bántalmazás rendkívül durva, agresszív módja egyértelműen az eshetőleges ölési szándékot támasztja alá, tehát az elkövető felismerte, de belenyugodott a sértett halálának lehetőségébe. A fellebbviteli főügyészség megítélése szerint a vádlott büntetett előéletére is tekintettel a büntetés enyhítésére nincs törvényes indok.

Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla hoz döntést az ügyben.