A kínai vakcinával oltottak közül haltak meg később a legtöbben a kapott oltások arányában

2022.08.09. 12:32

A koronavirus.gov.hu oldalon közzétett adatok szerint tavaly 29 649 ember halt meg a koronavírus-fertőzés szövődményeiben, a Nemzeti Népegészségügyi Központ viszont 28 287 fő haláláról számolt be. Az Átlátszó.hu többszöri közérdekű adatigénylés után derített fényt az eltérésre: a hivatalos oldalon a többlet a három halottnál kevesebbet jelentő települések korábban a beazonosíthatóság miatt nem közölt adataiból adódik.

Az Átlátszó.hu kutatása szerint a tavalyi év elején

az egy oltást kapott elhunytak száma volt a legmagasabb, 1640-en azelőtt meghaltak, hogy a második oltást megkaphatták volna, tehát kevesebb mint 28 nap telt el az első oltás és a halálozás között.

Ezenfelül 1431 egyszer oltott elhunyt nem is akart második oltást, haláluk az első oltás után több mint 28 nappal következett be.

A kínai vakcinát, a Sinopharmot első oltásként kérők 0,22 százaléka, második oltásként kérők 0,13 százaléka és a harmadik oltásként kérők 0,09 százaléka meghalt, ami a legmagasabb arány az összes többi szérumhoz képest.

Az elhunytak közül a legtöbben csak két oltást kaptak. Utóbbiak közül 118-an még a vakcina hatásának kialakulása előtt életüket vesztették, vagyis halálukig nem telt el két hét sem a második adag felvételét követően.

A lap szerint 2975-en nem kértek emlékeztető oltást, ők a második oltás után több mint négy hónappal hunytak el. Közel hétszázan három oltás után haltak meg: 644-en a harmadik oltás beadása után kevesebb mint négy hónappal, míg 52-en több mint négy hónappal.

Az oltással rendelkező elhunytak első adagként legnagyobb arányban Pfizert igényeltek (45 százalék), mivel ez volt az első, az országba érkező vakcina, a második helyen a Sinopharm volt (32 százalék). A harmadik hullám felerősödésével az elhunytak száma is megnőtt, és ezzel együtt az oltott elhunytak aránya is.

A második oltásoknál is hasonló a helyzet: 49 százalékuk Pfizert, 30 százalékuk Sinopharmot kapott. A harmadik oltás után elhunytak 85 százalékban Pfizer, 8 százalékban Sinopharm szérumot kaptak.

2021-ben a Sinopharmból 2,2 milliót, a Pfizerből 7,7 milliót adtak be az embereknek a három dózisból, így az oltottakon belüli megoszlásban aránytalanul magasabb a Sinopharmot kérők aránya, az oltáshoz mért arányt illetőleg pedig mindhárom dózisnál a Sinopharm a legmagasabb.

Világszerte 585 388 272 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 420 133 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.

Ebben a cikkben arról olvashatnak, hogy a magyar háziorvosok tapasztalatai szerint egyre több az új fertőzött, és meglepően sok közöttük a gyerek, különösen az öt év alatti. Az utóbbiak számára Magyarországon még nincs elérhető oltóanyag.