Napsütés és jégeső – változatos nyári szerdára számíthatunk

BJASZ20190918058
2022.07.06. 06:36
Szerdán napos idő várható, csapadékra az Alpokalján és a keleti országrészben lehet számítani.

Szerdán napos idő várható a keleti megyékben több, máshol kevesebb felhővel. A keleti országrészben elszórtan, az Alpokalján néhol alakulhat ki zápor, zivatar, máshol csapadék nem valószínű. 

A hőmérséklet délután 25 és 31, késő este 20, 26 fok között alakul.

Szerdán a délelőtti óráktól az Északi-középhegységben, az Alföld keleti, délkeleti területein, illetve az Alpokalján és a Kisalföldön kell legnagyobb valószínűséggel néhány zivatar kialakulására számítani. A cellákhoz jégeső, viharos széllökés és intenzív csapadékhullás társulhat. Ezt követően, este fokozatosan stabilizálódik a légkör. 

Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, a Duna vonalában és az Észak-Alföldön időnként megerősödik.

A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint a keleti országrészen négy, a nyugati részen nyolc megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani az elkövetkezendő órákban.

Névtelen.png
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

A hét többi napján is előfordulhatnak zivatarok

A nappal képződő gomolyfelhők fokozatosan összeesnek, feloszlanak, és túlnyomóan derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Éjfél után nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami kelet felé terjed, és a Nyugat-Dunántúlon reggelre meg is vastagszik. Csapadék nem valószínű. A többnyire mérsékelt északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul, de északon néhol ennél pár fokkal hűvösebb is előfordulhat.

Csütörtökön szakadozott felhősávok vonulnak át felettünk nyugat felől, a legtöbb felhő a Dunántúlon ígérkezik, főleg arrafelé várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik, zivatarban viharos lökések is várhatók. A csúcsérték 23, 30 fok között valószínű.

Pénteken a napsütés mellett sokfelé nappali gomolyfelhő-képződés várható. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Az északi szél főleg a Dunántúlon sok helyütt megerősödik, néhol viharossá fokozódhat. Zivatar környezetében is lehetnek viharos lökések. A minimum-hőmérséklet többnyire 10 és 16 fok között alakul, a maximum 22 és 27 fok között valószínű.

Hétvégén a napsütés mellett gomolyfelhőkre is számíthatunk elszórtan záporral, zivatarral. Zivatarban viharos lökések is lehetnek. 

(Borítókép: A világhíres tokaji borok alapanyagainak egyik termőhelye a Tokaj-hegy lejtője ahol szőlőtáblákat melegít a délutáni napsütés. Fotó: Jászai Csaba / MTI)