Fontos határidő jár le csütörtökön

2022.07.06. 06:04
Még nem késő elvégezni az egyetemi jelentkezések utolsó simításait, a még hiányzó dokumentumok pótlása és a megjelölt szakok sorrendjének módosítása csütörtök éjfélig lehetséges. Van olyan egyetem, amely ösztöndíj-lehetőséget kínál az első helyen jelölésért cserébe, de más szempontokat is érdemes a jelentkezőknek mérlegelni. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Vészesen közeleg az ügyintézési időszak vége, a 2022 szeptemberében induló egyetemi képzésekre jelentkezők július 7-én éjfélig nyújthatják be a még hiányzó dokumentumokat, módosíthatják adataikat, illetve a korábban megjelölt szakok sorrendjét.

A felvi.hu tájékoztatója szerint utóbbira csupán egyszer van lehetőség, vagyis aki korábban már megtette, nem módosíthat újra. Fontos leszögezni, hogy csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet mozgatni, új képzést nem lehet megjelölni. Mindössze egy kivétel van, ha egy már meglévő jelentkezési hely költségtérítéses párját szeretnénk felvenni.

Változtatni akkor érdemes,

  • ha nem azok a képzések szerepelnek a listánkban elsőként, ahová leginkább be szeretnénk kerülni.
  • Praktikus lehet a sorrendmódosítás, ha például megváltozott a lakhelyünk vagy a család anyagi helyzete.
  • Szintén érdemes lehet felcserélni a szakokat akkor, ha az állami ösztöndíjas képzési forma hátrébb szerepel, mint az önköltséges.

Nem érdemes változtatni,

  • ha egy megjelölt képzésnél sikertelen volt az alkalmassági vizsgánk, hiszen annak hiányában egyébként sem nyerhetünk felvételt az adott képzésre, így a ponthatárok megállapításakor azt a jelentkezési helyet figyelembe sem veszik.
  • Ugyancsak nem a legjobb ötlet az érettségi eredmények alapján latolgatni, és az előző években megállapított ponthatárok alapján módosítani, a minimumpontszámokat ugyanis számos tényező befolyásolja, ilyen például az intézmény kapacitása, a jelentkezők létszáma, és az általuk megadott sorrend. Ezért még akkor is érdemes első helyen tartani a leginkább vágyott intézményt, ha biztosak vagyunk benne, hogy semmi esélyünk bekerülni.
  • Ha mégsem szeretnénk egy képzésre bekerülni, előnyösebb inkább annak visszavonását (kizárását) választani.

Csábító ajánlattal próbálkozik a Károli

A Károli Gáspár Református Egyetem arra ösztönzi a jelentkezőket, hogy jelöljék az intézményt első helyen, azok ugyanis, akik ezt megteszik, „egyedülálló ösztöndíjprogram” segítségével csökkenthetik tanulmányaik költségeit.

„Ha első helyen jelölöd meg intézményünket, akkor jogosult lehetsz a Károli Ösztöndíjra, melynek célja, hogy támogassuk az első helyen hozzánk jelentkező tehetséges, de önköltséges képzésben részt vevő hallgatókat. A Károli Ösztöndíjjal az önköltség mértékét akár 75 százalékkal is csökkentheted” – olvasható abban a levélben, amelyet az egyetem küldött ki a jelentkezőknek.

Idén is lesz Pont Ott Party

A ponthatárokat várhatóan július 21-én hirdetik ki, azok elsőként a felvi.hu-n lesznek elérhetők.

„Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, már aznap SMS-értesítést is kapnak az eredményükről” – hívta fel a figyelmet a felvi.hu.

Mint ismert, a ponthatárok kihirdetésére országszerte bulikat szerveznek. Noha a Pont Ott Party 2020-ban a járvány miatt elmaradt, 2021-ben az eseményt a hagyományoknak megfelelően megtartották, és ez nem lesz másképp 2022-ben sem, a budapesti rendezvény a Városligetben lesz.