Mentők segítették egy szolgálatban lévő rendőr gyermekének születését

2022.07.05. 20:26

Egy szülés történetét osztotta meg közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. A bejegyzés szerint egyedül volt otthon az a 25 év körüli kismama, akinél váratlan gyorsasággal indult meg a szülés még hétfőn.

A mentők ezután nem sokkal már a helyszínre is értek, ahol megvizsgálták a fiatal kismamát, és ekkor úgy döntöttek, inkább nem indulnak el vele a kórházba, hanem a legközelebbi esetkocsi segítségét kérik.

A mentőszolgálat posztja szerint az édesapa, aki a szülés megindulásakor rendőri szolgálatot teljesített, telefonon követte az eseményeket.

Az életmentők segítségével a fiatal édesanya mindössze három tolófájást követően világra hozhatta első gyermekét, aki rögtön fel is sírt

– olvasható az Országos Mentőszolgálat bejegyzésében, amelyben azt is hozzátették: a fiatal anyuka egészséges kislánynak adott életet. Mindkettejüket stabil állapotban szállították kórházba.