Veszélybe került az ország egyik legnagyobb múzeuma

BFALU20180930008
2022.07.04. 07:01
Nagy átalakítások lesznek a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HIM), ugyanis a Honvédelmi Minisztérium be akar költözni a Kapisztrán téri épületbe. Az már biztos, hogy az épület jelentős részét ki kell üríteniük, de lehet, hogy az egész házat el kell hagyniuk. Mindezzel párhuzamosan az intézményt 11 éve irányító parancsnokot július elsejei dátummal leváltották és egy kívülről érkező, jóformán ismeretlen vezető érkezett a helyére.

Fontos tudni, hogy a honvédség keretein belül működő intézmény nem csak múzeum, hanem egy több száz fős létesítmény: kutatóintézet, levéltár, könyvtár is egyben sőt, még a belföldi és külföldi hadisírgondozás is a HIM-nek van alárendelve (a dolgozók emiatt gyakran emlegették „kompetenciaközpontként” az intézményt).

Most azt rebesgetik, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf nemrég kinevezett honvédelmi miniszternek annyira megtetszett az épület, hogy szeretné áttenni oda a székhelyét. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy e kompetenciák elvesznek. 

Arról, hogy a minisztérium felköltözhet a Kapisztrán térre, az utóbbi években is pletykáltak már párszor, de tényleges lépések eddig sosem történtek.

Megváltozott helyzet? 

Nemrég viszont a dolgozók arról értesültek, hogy az új minisztériumi vezetés meg akarja valósítani ezt a tervet. A tárca felől érkező kommunikáció viszont ezúttal sem volt konkrét, így senki sem tudja hivatalosan, hogy pontosan az épületnek mekkora részére tartanak igényt. Az eddig elhangzottak alapján csak annyi tűnik biztosnak, hogy 

  • az épület jelentős részét ki kell üríteni, köztük több gyűjteményt, irodát, ahova a minisztériumból érkezők fognak beköltözni, 
  • emiatt pedig a múzeum legnagyobb tárlatát is el kell bontani, ki kell üríteni, mert oda költöznek át azok a HIM-es dolgozók, akiknek a helyét a minisztériumból érkezők elfoglalják.

Azt viszont még mindig nem tudni, hogy a minisztérium beéri-e ennyi hellyel, vagy a folyamat vége az lesz, hogy az egész múzeumot és intézetet átköltöztetik máshova. 

Zavaros kommunikáció, leépítésektől tartanak 

Fontos megemlíteni, hogy a Kapisztrán téri épület nincs ugyan rossz állapotban, de mindenképp felújításra szorulna egy ilyen léptékű átszervezéshez. Hogy mennyi idő lenne egy ilyen beruházás, azt nehéz megbecsülni, de mivel egy régi épületről van szó – amelynél egy sor műemlékvédelmi szempontra is tekintettel kell lenni –, ezért semmilyen átépítés nem egyszerű dolog ott.

Vélhetően még a részleges átalakítást is csak több év alatt, a mostani kormányzati ciklus végére sikerülne csak megvalósítani.

Természetesen arról sincs biztos információ, hogy ha az egész épületet át kell adni, akkor hova költözhet át az intézmény. A pletykák szintjén néhány dolog már elhangzott, például az, hogy Székesfehérvárra vagy Kecskemétre helyezhetik át a HIM-et, esetleg a Bartók Béla út környékén kaphatnak meg egy régi honvédségi épületet.

Az intézményben – nem meglepő módon – meglehetősen negatívan fogadták az átalakítás hírét, nyilván az amúgy is bizonytalan légkör miatt. A dolgozók felé szinte semmit nem kommunikálnak, pláne nem a jövőről.  Egy dolgozói megbeszélésen például elhangzott az is, hogy 

az átalakítások miatt a következő hónapokban leépítések lehetnek.

Az is elhangzott, hogy emiatt, aki csak teheti, az puhatolózzon más álláslehetőségek iránt, mondván, ha beüt a krach, akkor ne maradjon senki munka nélkül. Az említett értekezlet után ezt többen meg is tették és számos helyre elküldték önéletrajzaikat. Megjegyzendő ugyanakkor: az, hogy az állomány leépítésektől tart, nemcsak a honvédelmi minisztérium költözésével függ össze, hanem egy másik változással is, amely július elsején már meg is történt az intézményben.  

11 év után lecserélték a parancsnokot 

Vélhetően összefügg a Honvédelmi Minisztérium költözési terveivel, hogy július elsejével az intézmény éléről menesztették Kovács Vilmost ezredest, aki 2011 áprilisi óta irányította a HIM-et.

A helyére Töll László ezredest nevezték ki, aki már dolgozott ugyan a múzeumban,

de olyan régen, hogy jó esetben csak az évtizedek óta ott az intézményben dolgozók ismerhetik őt. 

Önéletrajza szerint ő még 2000 és 2010 közt főmuzeológusként, osztályvezető-helyettesként dolgozott az intézményben, azóta viszont nem sok köze volt a HIM-hez, ugyanis a 2010 utáni években a Honvédség más szervezeteihez helyezték át. 2019 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos főmunkatársaként dolgozott, egészen mostanáig.

Kovács Vilmos ezredes leváltásában döntő tényező lehetett, hogy Benkő Tibort most Szalay-Bobrovniczky Kristóf váltotta a miniszteri székben. Ráadásul a pozícióját gyengítette az is, hogy az új kormányzati ciklusban Németh Szilárd helyett – akivel az ezredes az utóbbi években együttműködött – most Vargha Tamás lett a honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára. Nem lehetetlen az sem, hogy a parancsokváltást pont azért hajtották végre, hogy a honvédelmi minisztérium költöztetését ne akadályozza az intézmény új parancsnoka. 

Mindezen felül a minisztérium döntésében – akár csak hivatkozási alapként – szerepet játszhatott akár az is, hogy a Hadtörténeti Múzeum intézményi légköre nem volt a legideálisabb az utóbbi években: a szervezeti egységek közt gyakran komoly feszültség volt, sokszor érdekellentétek alakultak ki. Az egyes szervezeti egységek vezetői nemegyszer megpróbáltak keresztbe tenni egymásnak, és nem egyszer volt példa arra is, hogy elgáncsoltak, kiszorítottak az intézményből bizonyos munkatársakat, annak ellenére, hogy megfelelően végezték a munkájukat. 

Az, hogy az ezredes által kinevezett vezetői garnitúrából pontosan kik maradnak és kik mennek, még nem teljesen egyértelmű, bár egyelőre az valószínűsíthető, hogy a vezetők többségét megtartják a posztján. Az viszont már biztos, hogy július elsején távozott az intézményből a parancsnok legközelebbi bizalmasa, az intézmény egyik olyan felsővezetője is, aki a gyakorlatban a HIM talán legbefolyásosabb embere volt az utóbbi 11 évben. 

A személyi változások része ezenfelül az is, hogy a múzeumi részlegnek – több mint 11 év után most először – ismét lesz saját igazgatója:

Bán Attila alezredes, korábbi múzeumigazgató-helyettes fogja átvenni a múzeum vezetését. 

Bán alezredes alapvetően szintén a HIM parancsnokának alárendeltségében működik, de az utóbbi 11 évben senki sem töltötte be a posztot. Eddig ugyanis – egy nagyon furcsa szervezeti struktúrában – több múzeumigazgató-helyettes együttesen állt a múzeumi részleg élén. Ez azóta így volt, hogy az utolsó igazgató, Kedves Gyula ezredes még 2011-ben távozott (nem függetlenül attól, hogy akkor Kovács Vilmost nevezték ki az intézmény élére). 

Bemutatkozott az új parancsnok, már bontják a tárlatot

Kinevezése első munkanapján, péntek reggel az új parancsnok, Töll László meg is tartotta az első állománygyűlését, amelyen bejelentette, hogy lezajlott az átadás-átvétel a parancsnoki beosztásban. Erről az intézmény Facebook-oldalán is beszámoltak, valamint itt jelezték először nyilvánosan a parancsnokváltást is (a Honvédség híreiről beszámoló honvedelem.hu oldalán eddig semmit nem írtak a változásról). 

Az viszont már ezt megelőzően, az utóbbi napokban kiderült, hogy

hamarosan megkezdődhet a múzeum legnagyobb, 1 évvel ezelőtt felújított tárlatának a bontása.

A Piavétől a Donig – Dontól a Dunáig nevű tárlat az 1918 és 1948 közti időszakot mutatja be (bár a hangsúly a kiállítás második világháborús részén van). Tavaly júniusban viszont ennek a tárlatnak a másik része, a őszirózsás forradalomtól Trianonig terjedő időszakot bemutató folyosó újult meg teljesen. Korábban úgy tervezték volna, hogy a tárlat másik, második világháborús felét is felújítják idővel, de erre a mostani helyén már biztosan nem kerül sor.

Úgy tudni, hogy a következő időszakban a teljes tárlatot bezárják és kiürítik. A cél állítólag az, hogy őszre már teljesen üres legyen és megkezdhessék a helyszín irodákká történő átalakítását. 

Kerestük a minisztériumot, íme a válaszuk

A HIM átalakításával, valamint a parancsnokváltással kapcsolatban cikkünk megjelenése előtt számos kérdést küldtünk a Honvédelmi Minisztériumnak is. Megkérdeztük tőlük, hogy

  • Mi a pontos tervük a Hadtörténeti Intézettel?
  • Mikor kezdődhet meg a minisztérium beköltözése az intézménybe? 
  • Hol kaphat új épületet a HIM, ha a jelenlegit át kell adniuk?
  • Egyben maradnak-e ebben az esetben az intézmény különböző szervezeti egységei (a múzeum, gyűjtemények, levéltár, könyvtár, kutatóintézet stb.),
  • Hogy mi indokolta a július 1-jén történt parancsnokváltást, és mire számítanak az új parancsnoktól?
  • Várhatóak-e szervezeti átalakítások, leépítések az intézményben a következő hónapokban? 

A Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztálya levelünkre az alábbi választ küldte:

Dr. Kovács Vilmos ezredes úrnak megköszöntük az elmúlt 11 évben végzett munkáját, az új parancsnokkal, Dr. Töll László ezredes úrral pedig áttekintjük a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum feladatrendszerét és jövőjét. A katonai örökség megőrzése és bemutatása fontos feladatunk, melyben az intézmény kiemelt szerepet kap. Célunk, hogy ez méltó, 21. századi körülmények között valósulhasson meg.

Folyik a minisztériumok felköltöztetése a budai várba

Madártávlatból nézve egy nagyobb mintába is illeszkedik az, ami a Hadtörténetivel történhet. Orbán Viktor kormányának már régóta szándéka, hogy a budai várat egyfajta kormányzati negyeddé alakítsa. 

Az utóbbi években a Miniszterelnökség már helyett kapott a várban. A Pénzügyminisztérium áthelyezése szintén tervben van, a beruházás már évek óta zajlik a Mátyás-templom közelében, de 2023 előtt biztosan nem kerül sor a költözésre (sőt, az eddigi fejleményeket tekintve inkább az lenne a meglepetés, ha nem csúszna ismét a határidő). Idővel a várba költözhet a Belügyminisztérium is, de az a beruházás ugyancsak nagyon lassan halad. 

Lényegében ebbe a mintába illeszkedik az is, ha most a honvédelmi minisztériumot elkezdik felköltöztetni a Kapisztrán térre. 

A kérdés csak az, hogy egyben maradhat-e az az intézmény, amely az utóbbi évtizedekben a legtöbbet tette a Magyar Honvédség népszerűsítése érdekében.

(Borítókép:  A Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülete az I. kerület Kapisztrán tér 2–4. szám felől. Fotó: Faludi Imre / MTI)