Munkatáborba küldené az illegális bevándorlókat a Mi Hazánk Mozgalom

BP-7193
2022.07.02. 18:46
Munkatáborokba küldené az illegális bevándorlókat a Mi Hazánk Mozgalom, a párt szerint háborús állapotok uralkodnak a déli határon. Erről a párt vezetője, Toroczkai László írt abban a közleményében, amelyet az Indexhez is eljuttatott a Mi Hazánk.

Arra a hírre reagáltak, miszerint szombat hajnalban egymással lövöldözött két bevándorlócsoport a déli határnál. Az incidensben legalább egy ember meghalt, hat embert súlyos sérülésekkel ápolnak.

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke, Toroczkai László most azt írta, hogy egy parlamenti felszólalásban már korábban is jelezte a Belügyminisztérium vezetőinek, hogy „a magyar–szerb határon jó ideje háborús állapotok uralkodnak”, és „gépkarabélyokkal, puskákkal, pisztolyokkal felszerelkezett, többnyire pakisztáni, afgán, arab migránsokból álló bűnbandák terrorizálják a környéket”.

A kis létszámban a környéken tartózkodó magyar rendőrök, mezőőrök és polgárőrök közvetlen életveszélyben vannak, hiszen már több alkalommal lőfegyverrel fenyegették őket a pakisztáni, afgán és más nemzetiségű maffiacsoportok. Számos lövést is leadtak, sőt már a honvédségnek is kellett emiatt figyelmeztető lövéseket leadni

– írták a közleményben.

Toroczkai László hozzátette, hogy örülnek a határvadász erők létrehozásának – amiről Orbán Viktor beszélt pénteki interjújában –, de szerintük ezt nem a rendőrségen belül kellene megtenni, hanem önálló határőrségre lenne szükség, „katonai jellegű felszereléssel”. A párt ezenkívül azt is követeli, hogy az illegális bevándorlókkal szemben határozottabban lépjen fel a kormány.

Ne a szerb oldalra taxiztassuk vissza a bűnözőket, hanem azonnal vegyék őrizetbe őket, és vagy itthoni munkatáborba kerüljenek a kitoloncolásuk előtt, vagy legalább Ruandáig deportáljuk őket

– írta a Mi Hazánk (a Ruandába való deportálás ötletét a britek júniusban történt fellépése adhatta).

Végül azt is javasolták, hogy az illegális bevándorlók pénzét is el lehetne kobozni – mivel szerintük sokan illegális tevékenységekből szerzik azt a pénzt –, és az összeget a határőrség költségeire lehetne fordítani. „Hány halott kell még, hogy Pintér Sándor és szerb kollégája végre lépjen? – tette fel a kérdést a közlemény végén Toroczkai László.

(Borítókép: Toroczkai László. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)