Ujhelyi István visszalépett, mégsem indul az MSZP társelnökségéért

image 6483441 (8)
2022.06.29. 08:01
Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint a szocialista párt belső hangulata miatt nem megvalósítható a teljes újjászületést szorgalmazó programja, ezért mégsem indul el a társelnöki posztért.

A 24.hu, de több más portál is úgy értesült, hogy Ujhelyi István az MSZP választmányi tagjainak kedden küldött levelében jelentette be és fejtette ki visszalépésének okát.

A 24.hu birtokába került levélben az európai parlamenti képviselő azt írta: a párt radikális megújítására vonatkozó javaslatai „inspiráló vitákat” indítottak el a közösségen belül, és a külső fogadtatás is pozitív volt, a párttagokkal való találkozók pedig lelkes, „Gyerünk, csináljuk meg!” hangulattal zárultak. Ugyanakkor úgy fogalmazott:

Politikai közösségünk jelentős személyiségei befeszültek (…) egyértelművé tették számomra, hogy nem velem képzelik el a párt vezetését. Le is fagyott a belső rendszerünk, egyre inkább látszott, hogy ismét nem a kifelé való megerősödésünk, hanem a belső harcaink viszik el az energiát. Két út közül kellett tehát választanom: a politikacsinálás helyett házon belül harcolok meg igazamért, és ezzel hosszú hónapokra a belső megosztottságot szítom, vagy levonulok a pástról, és tudomásul veszem, hogy a párt egyes megyei es országos vezetői egyelőre nem támogatják a tényszerűen kockázatos, és a politikai habitusom miatt pörgős, azonnali változásokat. Az utóbbi mellett döntöttem. Lehet, hogy hibásan ítélem meg, de ilyen belső hangulatban az alábbi, teljes újjászületést szorgalmazó programom nem megvalósítható.

Levelében Ujhelyi István hozzátette: döntésével utat enged Molnár Zsolt budapesti elnök elképzelésének, hogy Nemény András szombathelyi polgármester legyen az MSZP elnöke.

„Az ő hivatalos bejelentkezésének eddig én voltam a gátja, mert ő sem akarta tisztségért zajló testvérháborúba sodorni zsugorodó szervezetünket. Talán így feloldható az elmúlt két hónap bénultsága, és végre elindulunk egy irányba, mert a mostani helyben topogás csak roncsolja esélyeinket” – olvasható a 24.hu által közölt levélben, amit Ujhelyi István azzal zárt, hogy továbbra is aktív marad, és az Esély szociáldemokrata mozgalom építésére koncentrál.

A szocialista EP-képviselő április végén nyílt levelet tett közzé, amelyben a szocialista párt teljes átalakítását szorgalmazta, mert szerinte

az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott.

Azt javasolta, hogy az MSZP a jövőben alakuljon át egy olyan szociáldemokrata közösséggé, amely már új nevében is hordozza az értékválasztást és mindazt, amit a választóin keresztül Magyarországnak biztosítani akar: esélyt. Azt ajánlotta, hogy a politikai közösségük új neve is az legyen, hogy „Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége”

Az Indexnek interjút is adott, miután bejelentette, hogy elindul az MSZP őszi tisztújításán a társelnökségért. Lapunknak azt mondta, változtatniuk kell a nagypárti időszakra létrehozott belső struktúrájukon, működésükön.

Egy nagy országos mozgalommá – sok-sok létrejövő kis civil esélykörrel – bővíteném a pártot

– jelentette ki Ujhelyi István. Azt is mondta: a szocialistaként megszokott MSZP-t „egy fokkal frissebb, és a mai világban talán jobban érthető” szociáldemokrata minősítésre cserélné.

(Borítókép: Ujhelyi István. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)