Küzdenek a fővárosi házomlásban megsérült táncos életéért

MG 5811
2022.06.29. 09:04
Élet és halál között lebeg az a táncosnő, aki súlyosan megsérült hétfő délelőtt Budapest belvárosában, amikor egy ház homlokzata leomlott. A balesetben koponya- és gerincsérülést szenvedett, jelenleg az intenzív osztályon ápolják.

Gépekre kötve fekszik az intenzív osztályon az a táncosnő, akire hétfőn délelőtt ráomlott a Jókai és az Aradi utca sarkán lévő ötszintes épület homlokzata. Az Operettszínház táncosai éppen ott sétáltak el, amikor a szerencsétlenség történt.

Egy férfi könnyebben sérült, a párját viszont súlyos állapotban vitték kórházba a mentők. Babácsi Benjámin akkor úgy nyilatkozott, hogy a barátnője fejsérülését stabilizálták, de a gerince is sérült, így az is lehet, hogy lebénul mind a két lába. A férfi azt is elmondta, a por leülepedése után a törmelékek alatt, eszméletlenül találta meg Nikolettet.

A táncosnő súlyos koponyasérülést szenvedett, és erősen károsodott a gerince is, az orvosok azonban előbb konzíliumot tartanak, hogy a lehető legmegfelelőbb módon kezelhessék Nikolettet.

Az orvosi csapat döntése értelmében először Niki koponyáján végezték el a szükséges beavatkozásokat, a gerincműtétre csak előbbi eredményessége esetén kerülhet sor. Jelenleg sajnos élet és halál között lebeg, de reménykedünk a mielőbbi felépülésében

– nyilatkozta a Borsnak a pár névtelenséget kérő barátja.

Az Operettszínház főigazgatójának kérésére imaláncot indítanak a Mária Rádióban, hogy a táncosnő gyógyulásáért imádkozzanak. 

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)