Börtönkórházban zsarolt egy elítélt, újból bíróság elé kell állnia

2022.06.28. 10:19
A Berettyóújfalui Járási Ügyészség minősített zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy üzenet miatt követelt sérelemdíjat a sértettől.

A jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottat 2021 szeptemberében egy Hajdú-Bihar megyei börtön kórházában kezelték, ahol a sértettel egy kórterembe került. Szeptember 11-én a férfi a sértett távollétében kinyitotta annak szekrényét és észrevette, hogy abban a férfi egy üzenetet helyezett el, amelyben szitkozódó szavakkal felhívta a figyelmet, hogy a szekrényt ő használja.

Az elítélt ezen felháborodott, és amikor a férfi visszatért a kezeléséről, felszólította, hogy kapcsolattartóján keresztül négy napon belül fizessen meg neki 100 ezer forint sérelemdíjat. A férfi megfenyegette a sértettet, hogy ha nem fizet, akkor bántalmazni fogja. A vádlott másnap megismételte a fenyegetést, ekkor a sértettől 30 ezer forint átadását követelte. 

Miután az egészségügyi központban megtudták a történteket, a két férfit elkülönítették. Az ügyben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság nyomozott. A Berettyóújfalui Járási Ügyészség az erőszakos többszörös visszaeső vádlottal szemben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. 

A vádiratban fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség – olvasható az ügyészség honlapján.