Idén több mint 300 négyzetkilométernyi terület égett le Magyarországon

2022.06.27. 18:34
Idén már több mint tízezer tűz keletkezett a szabadban, csaknem kétszer annyi, mint tavaly, a leégett terület nagysága pedig majdnem tízszerese a 2021-esnek – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel hétfőn.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint idén eddig már 10 493 tűz keletkezett a szabadban, a leégett terület nagysága pedig 331 négyzetkilométer. Csak júniusban 971 szabadtéri tűz keletkezett, ami tavaly júniushoz képest 9 százalékos emelkedést jelent.

Mukics Dániel hozzátette: az idei szabadtéri tüzek 54 százaléka a mezőgazdaságot érintette. A múlt évhez képest lényegesen több az aratással összefüggő tűz, és a keletkezett károk mértéke is nagyobb.

A szóvivő tájékoztatása szerint idén júniusban 47 gabonatábla gyulladt ki, és 338 hektár égett le. 2021-hez képest a gabonatáblákban keletkezett tüzek száma 571 százalékkal, a leégett gabonatáblák nagysága pedig harmincháromszorosával nőtt.

Mukics Dániel közölte azt is: júniusban 28 alkalommal riasztották égő tarlóhoz a tűzoltókat, és 240 hektárnyi tarló égett le, ez pedig 133 százalékkal több tarlótüzet és 173 százalékkal nagyobb területet jelent a tavalyihoz képest. Tizenhárom esetben égő kazlakat, boglyákat oltottak a tűzoltók, ez 44 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Idén júniusban tíz mezőgazdasági munkagép – öt kombájn, három bálázó, egy traktor és egy pótkocsi – gyulladt ki, 24 százalékkal kevesebb, mint tavaly ebben a hónapban. Kilenc esetben kombájnok okoztak tüzet a túlhevült csapágyak, izzó fékek miatt.

Mukics Dániel közölte: a katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordít az agráriumban keletkező tüzek megelőzésére.

A hatósági szakemberek nemcsak ellenőrzik a mezőgazdasági gépeket, a mezőgazdasági épületek tűzvédelmi állapotát, hanem folyamatosan kapcsolatban állnak a gazdákkal is, akiknek megelőzést célzó tanácsokat adnak – írta. Hozzátette: a hatósági ellenőrzések mellett tűzbiztonsági konzultációs lehetőségeket is biztosítanak a gazdák számára, részt vesznek a gépek műszaki ellenőrzésén, és felhívják a figyelmet a leggyakoribb hibákra.