Kegytárgyakat és több millió forintot loptak el egy dunabogdányi templomból

2022.06.27. 16:42
Kegytárgyakat és több millió forint készpénzt loptak el egy dunabogdányi templom sekrestyéjében álló páncélszekrényből. Egy férfit a rendőrök meggyanúsítottak, a kegytárgyakat továbbra is keresik – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a páncélszekrény sértetlen volt, amikor a templom alkalmazottja szombat délután „gyanútlanul kinyitotta”, de a korábban ott elhelyezett több millió forint és három kehely hiányzott.

A megyei főkapitányság beszámolt arról is, hogy a rendőrök sem a bejárati ajtón, sem a páncélszekrényen nem rögzítettek külsérelmi nyomot, a riasztót mindig bekapcsolják éjszakára, ezért „alappal feltehető”, hogy napközben és saját kulccsal nyitották.

Úgy folytatták: miután sorba vették azokat, akiknek van bejárásuk a sekrestyébe, és tudhatott arról, hol tartják a páncélszekrény kulcsát, egy helyi férfihoz kopogtattak be, az otthonát átkutatták, ahonnan mintegy 3,6 millió forintot és 2 ezer eurót lefoglaltak.

A 65 éves férfi a kihallgatásán tagadta, hogy ellopta a pénzt és a kelyheket – közölték. A rendőrség lopás megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyúttal azt kérik, hogy aki – a rendőrség honlapján közzétett – kegytárgyakat felismeri, a hollétükről tudomással bír, tegyen bejelentést a 06-1-236-2883-as telefonszámon, illetve a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán vagy a 112-es központi segélyhívó számon.