Vasárnap újra összecsap a Fidesz és az ellenzék, mutatjuk a helyszíneket

DBZOL20180708024
2022.06.25. 15:25
Június 26-án több mint ötven településen tartanak időközi választásokat, polgármesteri pozíciókról és egyéni képviselői helyekről is dönthetnek a szavazók. Akadnak olyan választókörzetek, ahol újra teljes az ellenzéki összefogás, de olyat is találtunk, ahol egymás ellen is ringbe szállnak.

Ahogy áprilisban beszámoltunk róla, újra lehet időközi választásokat tartani, ráadásul a korábbi járványhelyzet miatt több mint 160 elmaradást kell pótolni. A május eleji időközi választások eredményeiről itt írtunk. Június 20-án jött a következő kör, újra polgármesterré választották a korábban költségvetési csalásért elítélt kormánypárti településvezetőt. Mostani cikkünkben a június 26-ra kiírt voksolásokat gyűjtöttük össze.

Több helyen ismét van ellenzéki összefogás

2020 novemberében számoltunk be arról, hogy huszonnyolc éves korában a koronavírus szövődményeiben elhunyt a közismert roma folklórzenész, emberi jogi aktivista és VIII. kerületi önkormányzati képviselő, Balogh Lajos „Paci”.

Az ellenzék közös jelöltje az időközi választáson a DK-s Pityó László lesz, aki a hivatalos nyilvántartás szerint a Demokratikus Koalíció mellett a Jobbik, a Momentum, az MSZP és az LMP jelöltje. Az összefogás hatodik pártja, a Párbeszéd nem jelölő, hanem támogató szervezetként van feltüntetve Pityó László kampányanyagain.

A józsefvárosi időközin a kormánypártok azt a Gondos Juditot indítják, aki korábban már volt a körzet képviselője. A szavazólapokon lesz egy harmadik név is, Simon Györgyöt a Munkáspárt és az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) támogatja.

2020-ban hunyt el Barrel Zoltán, az újpesti önkormányzat képviselője. A járványhelyzet miatt ebben a választókörzetben is mostanáig kellett várni az időközi voksolásra. A IV. kerület 2. számú választókörzetében Drabant Fruzsina a Fidesz és az Újpestért Egyesület közös jelöltje.

A hatpárti ellenzéki oldalon itt teljes az összefogás, Vasvári László neve mellett jelölőszervezetként tűnik fel a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is.

A Mi Hazánk Mozgalom Mester Jánost, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Magyar Pétert indítja, valamint lesz egy független jelölt is, Jánvári-Halmai József.

Az V. kerület 3-as számú egyéni választókörzetében a fideszes Pásztor Lajos – akit egyébként hétszer választottak meg képviselőnek – lemondása miatt van szükség időközi választásra.

A kormánypártok jelöltje Nagy Gergő. A hatpárti ellenzék négy tagja – a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP – Fábián Benjámint indítja, a Párbeszéd itt is támogató szervezetként tűnik fel.

A Munkáspártnak és az ISZOMM-nak szintén van jelöltje, Burián-Kozma Dávid személyében. Schmuck Andor független jelöltként áll rajthoz.

Valahol nincs ellenzéki, máshol külön indulnak

Nagy Bálint keszthelyi polgármesterként volt a kormánypártok országgyűlési képviselőjelöltje április 3-án, a szavazatok 59,84 százalékát megszerezve fölényes győzelmet aratott a hatpárti ellenzéki Elekes Istvánnal szemben.

A két pozíció összeférhetetlen, Nagy Bálint lemondott a polgármesteri tisztségről, a parlamentben folytatja munkáját, ráadásul Lázár János minisztériumában államtitkári tisztséget is kapott.

A keszthelyi polgármester-választáson egyetlen jelölt szerepel majd a szavazólapokon, a Fidesz–KDNP Manninger Jenőt indítja. 2019-ben még volt kihívója Nagy Bálintnak, akkor a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) jelöltje, Czuth Zoltán László kevesebb mint 700 szavazattal maradt le a győzelemről.

A KÉVE alelnöke, Molnár Tibor a 24.hu kérdésére összefoglalóan így indokolta, hogy miért nincs ellenzéki polgármesterjelölt:

Nincs is most olyan helyi, aki ki merne állni a fideszes jelölttel szemben. Senki sem akarja kockáztatni a jó hírnevét, az egzisztenciáját.

A keszthelyi ellenzék azért nem tűnt el teljesen, a város 8-as számú egyéni választókörzetében a haláleset miatt szintén vasárnap tartandó időközin a DK indítja Kovács Viktóriát, itt a kormánypárti jelölt Bánhegyi Renáta.

Egerben az egyéni választókerületi időközin Vermes Ádám lehetett volna a hatpárti ellenzék jelöltje, a DK és a Jobbik logójával fel is került a neve az indulók közé, de május 21-én bejelentette a visszalépését. Ennek okaként arról írt, hogy „egy sikeres kampány lefolytatásának feltételei nem állnak fenn jelen pillanatban”. Az Egri Ügyek szerint az MSZP és a Momentum már a kezdetekkor sem értett egyet Vermes Ádám elindításával, aki mögül később a Párbeszéd is kihátrált.

A hatpárti szövetség szempontjából Szigetszentmiklóson találkozhatunk az egyik legszokatlanabb felállással, itt külön jelöltje van az MSZP-nek és a Momentumnak: előbbi Fazekas-Verba Szabolcsot indítja, utóbbi Nagy Gergőt jelöli. Két független (Budai István, Dorogi Gyula) mellett lesz kormánypárti (Tóth Pál) és mi hazánkos (Botló Kornél Levente) jelölt is.

Az összefogás szempontjából Nyíregyházán szintén szokatlan a képlet. A hármas számú választókörzetben az Összefogás Nyíregyházáért Közéleti Egyesület, a Függetlenek Egyesülete, a DK, a Jobbik, az LMP és az MSZP Pápai Lászlót indítja, de a Mindenki Magyarországa Mozgalom, az Új Kezdet és a Párbeszéd Bacsikné Szigeti Gabriellát támogatja. A Fidesz–KDNP Halkóné Rudolf Évát jelöli.

Június 26-án országszerte időközi választások lesznek, összesen több mint ötven településen választanak vagy polgármestert, vagy egyéni képviselőket, illetve több esetben a képviselő-testület feloszlása miatt mindkettőre szükség van.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)