Ferencz Orsolya marad az űrkutatásért felelős miniszteri biztos

2022.06.24. 20:53
Ferencz Orsolya marad az űrkutatásért felelős miniszteri biztos – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent utasításból.

A miniszteri biztos tevékenységét a továbbiakban is a külgazdasági és külügyminiszter felügyeli, a  feladatkörének ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztosítja majd. 

A régi-új miniszteri biztos a következő tevékenységeket látja el:

  • Tudományos szempontból felügyeli az űrkutatási tárgyú szerződések tartalmára vonatkozóan a szükséges szabályozás kidolgozását, a szerződések előkészítését, az egyeztetésével kapcsolatos feladatok ellátását.
  • Tudományos szempontból felügyeli az űrkutatás fejlesztésére vonatkozó stratégiák, szakpolitikák összehangolását és megvalósítását.
  • A kormány űrkutatással kapcsolatos, tudományos témákhoz kapcsolódó, hazai és nemzetközi űrkutatási szervezetekben és fórumokon képviselt álláspontjára javaslatot tesz, illetve tudományos szempontból véleményezi és képviseli azt.
  • Tudományos-szakmai vonatkozásban felügyeli a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős főosztályának tevékenységeit.

Ferencz Orsolya illetménye a kormánytagok  és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben foglaltak szerint kerül megállapításra.

A miniszteri biztos az Európai Űrügynökség (ESA) magyar delegációjának vezetője. 2018 óta tölti be az űrkutatásért felelős miniszteri biztosi pozíciót, melyet most „a kinevezés visszavonásáig, de legfeljebb két évre” hosszabbítottak meg.