Ledöntötte a templomtornyot a vihar Somogyban

2022.05.28. 18:38
A Magyarországon átvonuló hidegfront az ország délnyugati részén tombolt. A viharokat kísérő felhőszakadás és szélvihar több helyen is károkat okozott. Egy Somogy megyei településen az éjjeli vihar a templomtornyot is ledöntötte.

A héten már a második olyan hidegfront vonult át fölöttünk, amely nem maradt nyomtalanul. Péntek éjjel főként a délnyugati határhoz közeli területeken tomboltak heves zivatarok, amelyek szombat reggelre esővé, záporokká szelídültek.

A Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közleménye szerint fákat döntött ki, ágakat szakított le, és épületeket, köztük templomot is megrongált az erős széllel érkező zivatar Somogyban. A szombatra virradó éjjel érkező viharban nem sérült meg senki, főként utakra, épületekre és villanyvezetékre dőlt fák, leszakadt faágak miatt kérték tűzoltók segítségét – írták.

A legtöbb bejelentés dél-somogyi településekről érkezett, a tűzoltók egész éjszaka dolgoztak a károk felszámolásán – írta  aIdőkép. Daránynál, Som és Nagyberény között, valamint Somogyudvarhely közelében a vasúti, Szulok és Homokszentgyörgy között a közúti forgalmat akadályozó fákat kellett eltávolítani, Háromfán, Rinyújnépen és Babócsán 700 fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás.

A vihar megrongálta a csokonyavisontai templom tornyát is.