Az iskolából ment volna nyugdíjba, inkább a felmondás mellett döntött a tanár

2022.05.26. 06:42
A választások után úgy döntött, otthagyja a tanári pályát egy korábban még pedagógussztrájkot szervező tanár. A pedagógusok szakszervezete attól tart, hogy a rendeleti kormányzással felmondási tilalom és a közoktatás átszervezése várható, de sztrájkra nem lesz lehetőség.

Tóth Viktor februárban elsőként állt ki a pedagógusok jogaiért, ma már inkább csak a tanév lezárására koncentrál. A pedagógus ugyanis eldöntötte, elhagyja a tanári pályát, kollégái pedig nem lepődtek meg a döntésén.

Én csak egy vagyok a sok közül, a legtöbb kollégám ugyanezt éli meg és ugyanezek a gondolatok cikáznak a fejükben

– mondta az oktató.

Felmondásáról a választások után döntött és úgy érzi, nincs értelme meggondolnia magát. Szerinte az elmúlt hetek hírei bebizonyították, hogy a fejlemények az oktatás körül továbbra sem kedvezők és támogatók a pedagógusok részére. 

A törvényjavaslati tanács múlt heti támogatását követően az országgyűlés május 24-én meg is szavazta a pedagógusok sztrájkját is érintő törvénymódosítást, amelynek tartalma lényegében ugyanaz, mint ami ellen a tanárok fellázadtak. Ugyanis csak úgy sztrájkolhatnak, ha minden iskolában biztosítanak gyerekfelügyeletet, megtartják az órák felét, a végzősöknek pedig az érettségitárgyak óráinak mindegyikét. 

Értelmetlenné válik a sztrájk

A tanárok szerint ezzel értelmetlenné teszik a sztrájkjogot, és elveszik tőlük az utolsó eszközt, amivel a bérük rendezéséért küzdeni tudnának.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint az unió elhibázott energiapolitikája miatt hatalmas a gazdasági bizonytalanság, de ez nem csak a tanárokat érinti.

Pintér Sándor a garancia arra, ha az orvosokkal meg tudta csinálni a BOK-kal való megállapodást, ha van megfelelő tárgyalópartner tanár oldalról, akkor meg fogja tudni a tanárokkal való megállapodást is

– fogalmazott Semjén Zsolt; azonban a pedagógusok szakszervezete épp Pintér Sándor módszereitől tart. 

Szabó Zsuzsa, a szakszervezet tagja szerint a rendeleti kormányzással felmondási tilalom és a közoktatás átszervezése várható, de sztrájkra nem lesz lehetőség. A szakszervezet felvetésére a területet korábban irányító Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy reagált, a veszélyhelyzet bevezetésének a háborún kívül nincs más oka. Az RTL Klub Híradójának megkeresésére pedig azt válaszolták: ezekben a kérdésekben a kormány nem hozott döntéseket.