A Kádár-rendszer vérben fogant, megtorlással kezdődött

Csermanek János 1912. május 26-án született Fiuméban, a mai Rijekában. Családnevét szlovák származású édesanyja után kapta, miután apja, Krezinger János, a nagykanizsai gyalogezred katonája még fia születése előtt elhagyta Csermanek Borbálát, aki az adriai kikötővárosban dolgozott szobalányként. Krezinger családja ellenkezése miatt nem vette feleségül a megesett lányt. Csermanek János törvénytelen gyerekként nevelőszülőkhöz került Kapolyra.

Hatéves koromig egy kis Somogy megyei faluban nevelkedtem, amely petróleumlámpával világított, szalmatetős, zsúpfedeles házakból állott. Sárba ragadt fészek volt, de az volt az én világom, ott minden teremtett lelket, minden fát, bokrot, dombot és patakot ismertem.

Anyja 1918-ban ismét magához vette a fiát, akit a jó hírű Cukor utcai elemibe íratott, majd az elit szakmának számító írógépműszerésznek taníttatott. János tizenhét évesen csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz, ahol 1943-ban kapta a Kádár nevet. Egyik életrajzírója, Huszár Tibor szociológus szerint

jellemző módon még harmincéves korában is egy ágyban aludt az öccsével.

Késve értesült Sztálin haláláról

Kádár a világháborút követően egymás után kapta a megbízásokat a kommunista párttól. 1946-tól a Magyar Kommunista Párt, később a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkárhelyettese lett. 1948-tól 1950-ig belügyminiszter volt, aktív szerepet játszott a korábbi belügyminiszter, Rajk László elleni perben, Farkas Mihály honvédelmi miniszterrel egyike volt Rajk kihallgatóinak. Rajk kivégzése után ő is célkeresztbe került: 1951 április végén letartóztatták, minden politikai tisztségétől megfosztották.

Ebédidőben volt. Én ugyanis hazajártam ebédelni, mert mindig későig dolgoztam. Szóval felhívott valaki, és megkérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam neki, hogy ebédelek. – Hát azután mit csinálsz? – faggatott tovább. – Hogyhogy mit csinálok, megyek vissza dolgozni – feleltem. Erre aztán letette a telefont. Az köztudott volt, hogy én milyen útvonalon közlekedek. Amikor kifordultunk az utcából, az első kanyarnál két kocsi keresztbe állt az úton, nem lehetett tovább menni. Az egyikből Péter Gábor szállt ki.

Kanyó András újságíró 1989-ben megjelent Végakarat című interjúkötetében cáfolta, hogy megkínozták volna fogva tartása alatt. „Tudom, nyugati újságokban olyasmik is megjelentek, hogy letépték a körmeimet. Ebből egy szó sem igaz” – állította. Azt kellett bevallania, hogy rendőrspicliként Sombor-Schweinitzer Józseffel, Horthy politikai rendőrségének tisztjével, a kommunisták hírhedt üldözőjével állt kapcsolatban.

A Legfelsőbb Bíróság 1951 végén „a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, valamint kémkedés és hazaárulás bűntettéért” életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, amit egy évvel később másodfokon is jóváhagytak.

A tárgyalásra nem érdemes sok szót vesztegetni. Annyit mondhatok, hogy sem a bíró, sem az ügyész nem állt a helyzet magaslatán. Az ügyész, dr. Alapi például olyanokat mondott, hogy »Kádár különösen álnok összeesküvő volt, aki sakkozással álcázta magát«.

Három és fél évet ült magánzárkában, közben pár hónapra kórházba is került ideg-összeroppanás miatt, de a külvilággal ott sem érintkezhetett. Az ÁVH-nak olyannyira sikerült hermetikusan elzárnia a valóságtól, hogy csak 1954 májusában értesült Sztálin 14 hónappal korábbi haláláról, akkor is véletlenül, Thury Zsuzsa A francia kislány című ifjúsági regényéből.

Forradalom, ellenforradalom

Az 1956-os forradalom a Kádár-rendszerben három évtizedig „ellenforradalom” volt. Nagy Imre a fordulópontot jelentő 1956. október 28-i rádióbeszédében – neveket ugyan nem említve – elítélte azokat, akik „ellenforradalomnak” nevezték az addigi eseményeket. Később Nagy Imre – de a kezdeti eseményekre Kádár is – használta a „népfelkelés” kifejezést.

A különböző bíróságok 1956. november 4. és 1963 december 31. között több mint 27 ezer személyt marasztaltak el: nyolcezer főt tiltott határátlépésért és azzal összefüggő embercsempészetért, hétezret izgatásért, csaknem ötezret összeesküvésért vagy lázadásért, illetve három és fél ezret fegyverrejtegetésért. Hazaárulást és kémkedést negyvennégyen „követtek el”. Összesen 367 embert ítéltek halálra, 269 főt egyértelműen '56-os szerepvállalása miatt. Kahler Frigyes jogtörténész szerint 

Kádár 1972-ben, a 60. születésnapja alkalmából az őt köszöntő pártvezetők és dolgozók csoportja előtt nevezte első ízben „nemzeti tra­gédiának” – az addig merev következetességgel használt ellenforrada­lom helyett – az „októberi eseményeket”. Egyébiránt a pártirodalom, az oktatási anyagok, a tankönyvek szigorúan „ellenforradalomnak” minősítették a Kádár-rendszer végéig az 1956-os forradalmat és szabadságharcot.

Brezsnyev: Mi nem mehetünk nyugdíjba

1972-ben hajszál híján befejeződött a Kádár-korszak. Az esztendő legfontosabb belpolitikai eseménye azonban teljes titokban maradt a széles közvélemény előtt, 

Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, a Szovjetunió vezetője szűk körben megjegyezte, hogy a szovjet–magyar kapcsolatok nagyon jók, de vannak magyar elvtársak a pártvezetők között, akikkel ez a jó vi­szony nem tartható fenn. Közölte is Kádárral, hogy konkrétan kikre is célzott: Aczél György, Fehér Lajos, Fock Jenő, Nyers Rezső és Tímár Mátyás. Mindannyian az új gazdasági mechanizmus fedőnevű reform elkötelezettjei. Kádár intézkedett: Aczél kulturális ügyekért felelős KB-titkárból miniszterelnök-helyet­tes, Nyers szintén távozva a pártvezetésből a Közgazdaságtudományi In­tézet igazgatója lett, Tímár Má­tyást és Fehér Lajost nyugdíjazták, Fock Jenőt pedig Lázár György váltotta a miniszterel­nöki székben.

Brezsnyev üzenete jeladás volt az MSZMP dogmatikus szárnyának, Biszku Bélának, Komócsin Zoltánnak meg a többieknek. Kádár önjelölt utódja, Biszku elérkezettnek látta az időt.

Aztán szűk körben futótűzként ter­jedt el a hír, hogy Kádár a hatvanadik életévére tekintettel, 1972 májusában benyúj­tot­ta nyugdíja­zási ké­relmét a Politikai Bi­zottsághoz, hogy azt terjessze a Központi Bizottság elé.

Reálisan szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy olyan életkorba léptem, amelyben a munka- és teherbíró képességem már nem növekszik, ellenkezőleg, az idő múlásával évről évre és fokról fokra csökken.

Szabó Miklós történész szerint minden jel szerint nem a moszkvai és a belső szembenállók részéről történő megerősítést akarta kiprovokálni, nem kéretni akarta magát, hogy maradjon, hanem eredetileg valóban vissza akart vonulni. A Politikai Bizottság tagjai meg is rendültek, amikor meglátták Ká­dár kérelmét.

Amikor november végén Brezsnyev Magyarországra látogatott, a bennfentesek azt hitték, hogy Kádár leváltására érkezett. A szovjet főtitkár azonban előzetesen értesült arról, hogy a pártvezetésen belüli személyi ellentétek kiéleződtek, a belpolitikai válság küszöbön áll. Brezs­nyev erre úgy reagált – és ez csak néhány éve került nyilvánosságra –, hogy „Ká­dár elvtárs, nem kell ezt annyira komolyan venni, egy kicsit megrót­tam, de tudja, mi nem mehetünk nyugdíjba, mi addig dolgozunk, ameddig szükség van ránk”.

Így aztán egy újabb fordulattal határozatot fogadott el a Központi Bizottság, amelyben

tudomásul veszi Kádár János elvtárs levelét és elfogadja a Politikai Bizottság javaslatát, mely szerint Kádár János elvtárs, mint a Központi Bizottság első titkára dolgozzon tovább, mert munkájára a pártnak, a munkásosztálynak, a dolgozó népnek, az országnak szüksége van.

Aki nincs ellenünk, az velünk van

Azt mondják a nyugati publicisták, mert ők is böködnek bennünket, hogy ezek a Kádárék nagyon ravaszak, mindenkit be akarnak csapni. Mert Rákosiék azt mondták régen: aki nincs velük, az ellenük van; ezek a Kádárék most azt mondják, hogy aki nincs ellenük, az velük van. Ilyen »hibákat« említenek mostanában a nyugati publicisták. Mi ezt teljes nyugalommal vállalhatjuk. Igenis, úgy vesszük: aki nincs a Magyar Népköztársaság ellen, az vele van

– jelentette ki 1961. december 8-án a Hazafias Népfront Országos Tanácsa előtt elmondott beszédében, amellyel gyakorlatilag megadta a politikai keretét a következő három évtizednek.

Az egyik lap azt írta rólam, hogy a »kompromisszum robotosa« vagyok, de szeretném megmondani: rám nézve nem sértő ez a jelző. Régen híve vagyok minden olyan kompromisszumnak, amely segíti azt az ügyet, amelyért dolgozom és harcolok

– mondta a VI. Pál pápával való találkozója utáni sajtótájékoztatón Rómában. Kádár 1977-ben szinte mindent elért, amit a vatikáni látogatástól remélhetett. Az 1956-os megtorló helyett tovább erősödött a nyugatbarát, kompromisszumkész reálpolitikus imázsa, és sorra jöttek is a meghívások Nyugat-Európából. 

Ami az egyházi államot illeti, a vizitnek az volt a legkonkrétabb eredménye, hogy nem sokkal később szabadlábra helyezték az utolsó, koholt vádak miatt még börtönben ülő papot, Lénárd Ödön piaristát.

Sírrablók vitték el a koponyáját

1989. július 6-án halt meg, éppen azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság kihirdette Nagy Imre és társai rehabilitációját. Egy héttel később temették el állami ceremóniával az akkori Kerepesi úti (ma Fiumei úti) sírkertben. 1992-ben sírjába helyezték el feleségének, Tamáska Máriának urnáját is.

A vörös gránit síremléket először 2000 novemberében érte támadás. Egy 69 éves asszony zöld színű festékkel összemázolta a Munkásmozgalmi Pantheon falát, valamint három kommunista vezető, köztük az egykori főtitkár síremlékét. Tettét azzal magyarázta, hogy a kommunisták és Kádár lelkén sok ártatlan ember halála szárad.

2007. május 2-ára virradóra ismeretlen tettesek dúlták fel a sírját, és

Tamáska Mária urnájának is nyoma veszett. A közeli Munkásmozgalmi Pantheon falára fekete festékkel a következő szöveget írták fel: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyugodhat 1956–2006”. Ez a szöveg egyébként a Kárpátia együttes Neveket akarok hallani című számának egyik strófája. A sír eltávolított fedelére pedig a „Gyilkosok, 56” feliratot fújták festékszóróból.

A rendőrök négyzetméterről négyzetméterre kutatták át a temető egész területét a csontok után kutatva, és találtak is ujj- és lábnyomokat. A sírból DNS-mintákat vettek. A nyomozók az adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy 

Noha a rendőrök több mint hatszáz embert hallgattak ki, haemogenetikai, vegyész, igazságügyi antropológiai és nyomszakértő segítségét is igénybe vették, mégsem akadtak az elkövetők nyomára. 2007. november 29-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta:

A szakértői vélemények, illetve a tanúk által előadottak alapján – az alapos és gondos, mindenre kiterjedő nyomozás ellenére – nem merült fel olyan adat, tény vagy bármilyen más bizonyíték, amely a rongáló személyének beazonosítását lehetővé tette volna. Ezért a hatóság – mivel az elkövető kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható – megszüntette az eljárást.

2014 februárjában röppent fel a hír, hogy nyolcszázezer forintért kell megváltani Kádár János és neje sírhelyét, miután a pártfőtitkár huszonöt éve halt meg, és hozzátartozói nem élnek. Aztán pár nappal később a Boross Péter korábbi miniszterelnök által vezetett Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság többségi döntéssel védettnek minősítette a síremlékét, így elhárult a sírhely felszámolásának veszélye.

(Borítókép: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának első titkára beszédet mond az Akkumulátor- és Szárazelemgyárban rendezett röpgyűlésen a XIII. kerületben tett látogatása alkalmával 1984. április 26-án. Fotó: Soós Lajos / MTI)