Rusvai Miklós elmondta, kik védettek a majomhimlő ellen

2022.05.24. 11:48
Az 1979 előtt született emberek már most védettek a majomhimlő ellen – ezt mondta Rusvai Miklós állatorvos, virológus az InfoRádiónak.

Kifejtette, hogy a majomhimlő csak azt követően kezdte megfertőzni az embereket, hogy 1980-ra a vakcinázás által elpusztították a fekete himlőt.

Most sem kell tartania annak a fertőzéstől, illetve a megbetegedéstől, aki megkapta a himlő elleni védőoltást. Tehát az 1979 előtt születettek biztonságban vannak

– fogalmazott Rusvai Mikós.

Hozzátette azt is: biztos abban, hogy a fertőzés Magyarországon is megjelenik, de pandémiára nem számít, szerinte csak szórványos esetek és „családi-közösségi halmozódások” lesznek. „Most, hogy a Covid által okozott korlátozásoknak vége, megindult a turizmus, ez alkalmat ad a majomhimlő vírusának arra, hogy Afrikán kívül is megjelenjen. Csak az alkalmat várta” – fejtette ki.

A vírus csak szoros érintkezés útján terjed

Rusvai Miklós azt is hangsúlyozta, hogy a vírus csak szoros érintkezés útján terjed, vagyis azáltal nem, ha egy fertőzött eltüsszenti magát a villamoson. Példaként említette a fertőzési lehetőségek között a szülő-gyerek kapcsolatot, az élettársi kapcsolatot, a szexuális viszonyt, valamint az ápolt és ápoló közötti kapcsolatot. 

Sajnos a vírus nagyon ellenálló, tehát a környezetben hosszú ideig fennmarad, a mindennapos használati tárgyak is terjeszthetik a betegek környezetében

– mondta az InfoRádiónak.

A fertőzés először az Egyesült Királyságban jelent meg, de azóta már számos európai országban, köztük Ausztriában is kimutatták a jelenlétét. Nemrég Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa is aggasztónak nevezte a majomhimlő terjedését.

A vírusnak két variánsa is létezik, amelyek közül az egyik veszélyes lehet, de egyelőre úgy fest, hogy nem az kezdett el terjedni Európában. Klinikai immunológus szerzőnk az alábbi cikkben foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.