Több milliót keresett az orvos, aki vakcina helyett sóoldatot adott be a betegeinek

2022.05.23. 08:16
Akár hosszú évekre is börtönbe kerülhet az a Bács-Kiskun megyei orvos, aki korábban sóoldatot adott be vakcina helyett a betegeinek. Asszisztense azóta beismerő vallomást tett.

A gyanú szerint J. Johanna a Pfizer-vakcina helyett több betegének is sóoldatot adott be Bács-Kiskun megyei orvosi rendelőjében.

Az életveszélyes szabályszegés eddig tizenhárom esetben bizonyosodott be, de könnyen elképzelhető, hogy a jelenleg is tartó nyomozás több esetet is feltár majd. A Blikk úgy tudja, hogy a 70 éves orvos korábban tagadta a koronavírust.

Az oltásról szóló hivatalos igazolást ugyanakkor pénzért állította ki a doktornő, amely szerint az érintettek szabályosan megkapták a Pfizer-vakcinát, így hozzájuthattak a védettségi igazolványokhoz.

Lebukásához végül az egyik páciensének elszólása, valamint a rendőrség gyanúja vezetett. Utóbbiak a doktornő rendelőjében több kamerát is elhelyeztek, ami végül igazolta a korábban felmerülő aggályokat.

A doktornőn és asszisztensén végül rendelőjében ütött rajta a rendőrség. A Blikk értesülései szerint a hatóságok több mint 3 millió forintnak megfelelő készpénzt, regisztrációs nyilatkozatokat, oltási igazolásokat, oltóanyag-ampullákat, telefonokat és laptopokat, valamint két gépkocsit foglaltak le.

Úgy tudni, a doktornő segédje részletes beismerő vallomást tett, amelyben elismerte: tisztában volt azzal, hogy főnöke a tilosban jár. Amennyiben bebizonyosodik az orvos bűnössége, akár hosszú évekre is börtönbe kerülhet.