Kiadták a figyelmeztetést, többcentis jég hullhat az égből

D  VG20220516002
2022.05.23. 17:56
Éjjel megvastagszik a felhőzet, ezért több helyen várható zápor, zivatar. A csapadék környezetében megerősödhet a szél is – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Mint írták, kedden nagyobb, akár 3 centiméteres jégszemek is előfordulhatnak az intenzívebb csapadékgócokban.

Az éjszaka második felében egyre nagyobb területen meg is vastagszik a felhőzet, így előbb a Dunántúlon, majd a középső megyékben is többfelé várható zápor, zivatar. A délkeleti szél megélénkül, a zivatar körül meg is erősödik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17 fok között alakul, de a szélcsendes, illetve kevésbé felhős északkeleti megyékben 10 fok alatti minimumok is lehetnek.

hőtérkép
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Kedd reggel a vastagabb, zártabb felhőzet északkelet, kelet felé vonul és szakadozik, ezzel együtt kevesebb lesz a csapadék, majd meg is szűnik. Később nyugat felől ismételten fátyolfelhők sodródnak fölénk, továbbá gomolyfelhők is képződhetnek, amelyekből zápor, zivatar is kialakulhat, leginkább estétől. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 24 és 32 fok között várható, ám a tartósabban felhős, csapadékos részeken ettől hűvösebb is lehet.

Éjféltől jönnek a zivatarok

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint az éjféli óráktól előbb északnyugaton, majd a Dunántúl keleti felében és a Duna–Tisza közén is egyre többfelé lehetnek zivatarok. Kedden napközben összességében gyengül, és keleten várható több csapadék, de északnyugaton és az ország keleti felén kialakulhatnak újabb zivatarok. A késő délutáni óráktól újabb rendszer közelíti meg az Alpokalját – olvasható az előrejelzésben.

Felhívták a figyelmet, hogy kedden a zivatarok környezetében a szélerősség óránkénti 40-60 kilométeres is lehet, és nagyobb, akár 3 centiméteres jégszemek is előfordulhatnak az intenzívebb csapadékgócokban. Emiatt az ország egész területére első fokú figyelmeztető jelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

zivatar
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

(Borítókép: Villámok cikáznak az égen Nagykanizsa felett 2022. május 16-án éjjel. Fotó: Varga György / MTI)