Bödőcs Tibor: Én teljesen alkalmatlan vagyok az életre, nem tervezek pártot alapítani

07
2022.05.21. 16:59
Nem tervez pártot alapítani, mert „teljesen alkalmatlan az életre”, és Gyurcsány Ferencnek szerinte fontosabb szerepe van a NER fenntartásában, mint Orbán Viktornak – ezt mondta Bödőcs Tibor a Népszavának.

A humorista – aki Mulat a Manézs című politikai szatírája miatt nemrég Libri irodalmi közönségdíjat kapott – kifejtette: már a 2022-es választás előtt fél évvel is azon gondolkozott, hogy alkotói szabadságra megy, vagyis – a híresztelésekkel ellentétben – nem a Fidesz újabb győzelme miatt döntött így. 

Mindig van egy aktuális standupestem – ez volt most a Kolera a Vackor csoportban –, amivel körbejárom a Kárpát-medencét és a Nyugatra szakadt diaszpórát, ez most ért körbe

– fejtette ki a dolog hátterét, hozzátéve azt is, hogy van „három kisgyermeke”, és egyebek mellett „írói álmokat” is dédelget.

Bödőcs Tibor arról is beszélt, hogy érzése szerint a választás előtt közzétett Ruszkik, haza, család című videója volt az eddigi „legmegosztóbb és legsikeresebb” alkotása, amely saját bevallása szerint egy hirtelen jött ötlet volt, viszonylag keveset készült rá. „A dühömet kell használnom, az indulatomat, azt utána fel kell építeni és díszíteni. Kell a standupban eltöltött évtizedeim tapasztalata, alkalmazni kell a mesterségbeli tudást, de azért nagyon fontos a lendület, és hogy arról beszéljek, ami érdekel, ami fáj, ami érint, mert jó esetben az a nézőket is érinti” – fogalmazott.

Gyurcsány Ferencre még Orbán Viktornál is jobban vigyáz a TEK

Bödőcs Tibor azt is kifejtette: nem szeretne beleragadni abba a szerepbe, hogy állandóan csak a „groteszk, ellentmondással és igazságtalansággal, egyenlőtlenséggel, vicces hipokrita szereplőkkel” teli valóságot figurázza ki. Hozzátette azt is, hogy nem csak a kormánypártok politikusain van mit kifigurázni. 

Ha ma este lépnék fel, akkor többet beszélnék Feriről, mint a rendszer fenntartójáról. Rá szerintem jobban vigyáz a TEK, mint a rendszer névadójára. Feri vitaminokat kap, golyóálló üveggel veszik körül, nehogy baja legyen, mert elég fontos biztosíték arra, hogy a rendszer maradjon. De nem csak ő, ez ennél bonyolultabb

– mondta Bödőcs Tibor.

Arra, hogy szülőfalujában, Búcsúszentlászlón is az ő személyes vereségeként állította be a Fidesz győzelmét a kormánymédia, Bödőcs Tibor azt mondta: szerinte ez jól példázza, hogy a rendszer csak barátban és ellenségben tud gondolkozni. „Hiába mondom el a rendszer ellenzékének kritikáját Feriről, Márki-Zayról, Karácsonyról, Jakabról, Merkelről vagy Junckerről, azt már nem hallják meg, mert csak annyi van, hogy én szóba mertem hozni fenntartásaimat a hatalommal szemben.”

Ez már egy olyan vörös posztó, mint a rózsabimbó a Columbóban a dobermannoknak. Ha ez az ember beszél a rendszer névadójáról, akkor az ellenség. Nem tudom, mit lehet ezzel kezdeni, ez van

– fejtette ki véleményét a humorista. 

Pártalapítás?

Bödőcs Tibortól azt is megkérdezték, hogy nem tervez-e pártot alapítani, vagy képviselőnek jelöltetni magát, mire azt mondta:

Nem, dehogy, azt sem tudom, hol van a gázóránk. Én teljesen alkalmatlan vagyok az életre, én csak figyelek, ábrázolok, reagálok rá, gúnyolódom, bohóckodom, hülyéskedem.

Az interjú végén a humorista arról is beszélt, hogy nagyon nagy megtiszteltetés volt számára egy színpadon állni Krasznahorkai Lászlóval a Libri díjátadóján. „Az első könyvemben az elsők között volt, aki áldozatául esett a paródiáimnak, hiszen akkor úgy válogattam a szerzőket, hogy kiket lenne jó olvasni, újraolvasni [...]. Nem gondoltam volna, amikor Búcsúszentlászlóról népfiként a kilencvenes évek végi, kétezres évek eleji fényes szelekkel megérkeztem a Göcsej IC-vel Adios feliratú sporttáskámmal, hogy egyszer egy listán fogok szerepelni Krasznahorkai Lászlóval” – mondta az interjúban Bödőcs Tibor.

(Borítókép: Bödőcs Tibor 2014-ben. Fotó: Huszti István / Index)