Orbán Viktor levelet írt egy román újságírónak

2022.05.19. 10:35
A magyar miniszterelnök levelet írt Marius Ghilezan román újságírónak, akinek megköszönte, hogy kiállt a „Magyarországot ért igazságtalan támadásokkal szemben”.

Marius Ghilezan a Romania Libera című lapban számolt be arról, hogy levelet kapott a magyar miniszterelnöktől, és közzé is tette a kormányfő írását a cikkében. Azt írta: eredetileg a levelet nem akarta nyilvánosságra hozni, de végül a barátai érvelését meghallgatva úgy döntött, hogy röviden beszámol arról.

Orbán Viktor a levele első oldalán azt részletezte, hogy mekkora győzelmet aratott a Fidesz-pártszövetség az április 3-i választáson, holott „óriási erők mozdultak meg ellenük”. Ezután azzal folytatta, hogy milyen országot szeretnének építeni, a célok közt felsorolva a magyar nemzet felemelését, az európai keresztény civilizáció megerősítését, a tradicionális családok és a gyermekek védelmét, a munka megbecsülését, a magyar szellem és kultúra, valamint a józan ész fontosságát.

Nem gondoljuk azt, hogy mindenben igazunk van, és nem gondoljuk azt, hogy mindenkinek azt kellene csinálnia, amit mi csinálunk. De azt igenis gondoljuk, hogy ezeknek az értékeknek helyük van »a nap alatt«

– írta a miniszterelnök, aki szerint a magyarok mindig is szabadságharcosok voltak, és most is ki fognak állni a véleményük szabadságáért. 

Orbán Viktor ezután tért ki arra, hogy azért írt levelet a román újságírónak, mert ő is azok közé tartozik, akinek fontosak ezek az értékek, és aki megértéssel fordul a magyar nemzet ezen vállalásai felé, és bizonyára ennek köszönhető az is, hogy az elmúlt években személyesen is kiállt Magyarország mellett és az országot ért igazságtalan támadásokkal szemben. 

Engedje meg, hogy ezért a kiállásáért ezúton is tolmácsoljam önnek a magyar nép köszönetét, valamint arra kérjem, hogy továbbra is vállvetve küzdjünk a közösen vallott értékeink megőrzéséért és megerősítéséért!

– írta az újságcikkben közzétett levél végén Orbán Viktor. 

Ghilezan a cikke végén azt is leírta, hogy egy magyar többségű településen, a Temes megyei Igazfalván nőtt fel. Ötévesen azonban jobban beszélt magyarul, mint románul, ezért édesapja a román többségű Temesvárra küldte a nagyanyjához. Mindemellett jól emlékszik magyar nevelőjére, Irma nénire, aki azt tanította neki, hogy „ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz”.

Hozzátette azt is, hogy a rendszerváltás idején, fiatal liberálisként több rendezvényen is találkozott a Fidesz politikusaival. Szerinte Orbán Viktor az utóbbi 30 évben hű maradt a hazájához, ellentétben például a volt román liberális kormányfővel, Ludovic Orbannal, aki „beleveszett a globalizmus mocsarába”. 

Kár volt az 1989-ben, Temesvárott [a forradalomba] kiontott vérért. Romániának azóta sem voltak patrióta vezetői. Amikor pedig igen, akkor a progresszív junta akarata szerint börtönbe vetették őket 

– írta Ghilezan.

Az azonnali.hu szerint a román újságíró meggyőződéses monarchista, és a román királyi ház restitúciójáért kardoskodik, de nemrég például azt is felvetette, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök személyében akár magyar miniszterelnöke is lehetne az országnak, vagy hogy hosszú távon létre lehetne hozni egy román–magyar konföderációt is, amely Európában hatékonyabban képviselné a két nemzet érdekeit. Mindemellett több alkalommal is elismerően írt Orbán Viktorról amiatt, hogy a magyar miniszterelnök nem hajlandó „kiszolgáltatni” az országot a brüsszeli politikusoknak.