Egyre nagyobb a szakadék az átlagbér és az átlagnyugdíj között

2022.05.17. 18:48
Az infláció követésének szándékával a kormány idén júliustól visszamenőlegesen 3,9 százalékkal megemelte a nyugdíjakat, a rendkívüli nyugdíjemelés azonban nem csökkenti a munkabérből és a nyugdíjból élők közötti jövedelmi különbséget.

A növekedés.hu arról ír, hogy a 3,9 százalékos emelés a magasabb nyugdíjra jogosultak esetében jelentős segítség lehet, azonban az alsóbb kategóriákban szereplők számára csupán pár ezer forintot jelent a növekmény. 

A KSH adatai alapján Magyarországon tavaly a 2,3 millió nyugdíjas közül valamivel több mint 63 ezren kaptak 40 ezer forintnál is kevesebb nyugdíjat. A másik oldalon, a 300 ezer forint feletti nyugdíjban részesülők 81 ezren vannak. A legtöbben a köztes tartományba tartoznak, ők a tulajdonképpeni átlagnyugdíjasok.

A legmagasabb öregségi nyugellátásban a fővárosi idősek élnek. Budapesten 179 836 forint volt tavaly az átlagnyugdíj.

Tízen kapnak kétmillió forint fölött nyugdíjat

A regionális eloszlás alapján az látszik, hogy a Dél-Alföldön a legalacsonyabb az átlagnyugdíj, mindössze 136 520 forint.

Jelenleg nagyon kevesen kapnak egymillió forint feletti nyugdíjat, a lap által megszólaltatott szakértő úgy becsülte, hogy a számuk valószínűleg a százat sem éri el. Kétmillió forint felettit még ennél is kevesebben kaphatnak, körülbelül tízen részesülhetnek ilyen magas juttatásban. Sokkal többen vannak azok, akiknek a nyugdíja olyan alacsony, hogy még a mindennapi szükségleteik fedezésére sem mindig elegendő. Ehhez a csoporthoz mintegy 270 ezer idős ember tartozik, őket sorolják a szegény nyugdíjasok közé.

A bérek gyorsabban nőnek a nyugdíjaknál, a bérekhez viszonyítva tehát relatív elszegényedést él át minden nyugdíjas, ez pedig mindaddig így is marad, amíg gyorsabban nőnek a bérek, mint a nyugdíjak.

Érdemes megjegyezni, hogy az élelmiszerek ára is gyorsabb ütemben nő, mint a nyugdíj, így arra a kérdésre, hogy a jelenlegi nyugdíjemelés elegendő-e a nyugdíjasok szempontjából nézve, a válasz egyértelműen nem – tette hozzá a szakértő.