Jakab Péter a zaklatási ügyről: A hölgy jókedvűen távozott erről az eseményről

20220217162440 PAP 3768
2022.05.16. 11:18
A Jobbik elnöke továbbra sem érti, hogy miért öt hónappal az állítólagos erőszakeset után gyorsultak fel az események, holott szerinte megvolt a lehetőség arra, hogy ha bárkit sérelem ért, azonnal jelezze. Jakab Péter a Magyar Hangnak adott interjúban beszélt arról is, hogy lesznek személyi változások a frakcióban, de a hírrel kapcsolatba hozott Földi István személyétől nem zárkózik el.

Május elején robbant ki a Jobbik körüli botrány, melyben Szilágyi György, a párt korábbi alelnöke azt állította, hogy meg akarták erőszakolni a párját egy decemberi jobbikos rendezvényen. A politikus többek között azt kifogásolta, hogy a történtekről azonnal tájékoztatta Jakab Pétert, mégsem történt semmi. A pártelnök a Magyar Hangnak adott interjúban azonban leszögezte, hogy „szó nem volt ilyenről”.

Annyit mondott Gyuri, hogy az egyik jobbikos politikus közeledett a barátnője felé, tudok-e erről valamit. Mondtam, hogy semmit. Ott voltam én is, a kollégáim is, oda lehetett volna hozzánk jönni, ha bárkit bármilyen sérelem ér, de nem történt ilyen, ez a hölgy jókedvűen távozott erről az eseményről

– mondta Jakab Péter, megjegyezve, hogy ettől függetlenül „Szilágyi Györgynek joga és kötelessége megkeresni a saját igazát”, csak azt nem érti, hogy miért nem akkor, decemberben tette ezt, miért várt vele öt hónapot.

Szilágyi György ezzel kapcsolatban az Indexnek korábban úgy fogalmazott, hogy sokáig bíztak abban, hogy az elnökség kezeli az ügyet, ez viszont nem történt meg. Ezt követően fordultak csak a hatóságokhoz. A Jobbik elnöke ugyanakkor azt állítja, hogy amint megkapta az etikai beadványt, egy órán belül találkozott a Jobbik alelnökével, hogy átbeszéljék a történteket.

Annak viszont örül, hogy végül rendőrséghez is fordultak, hiszen az „azonnal el is vetette a szexuális bűncselekmény gyanúját”, mint ismert, jelenleg személyi szabadság megsértése bűntettének gyanújával nyomoznak.

Arra a kérdésre, hogy Földi István – akivel a hírt kapcsolatban hozták – lehet-e országgyűlési képviselő, sejtelmesen csak annyit mondott, hogy „sok jó, felkészült emberrel rendelkezik a Jobbik, akiből lehetne képviselő”.

A frakció vonatkozásában beszélt arról is, hogy a hír igaz, a lista változhat. Végh Noémi és Szabó Hajnalka lehetséges távozásáról azt mondta, hogy javaslatot fog tenni személyi változásokra.

Nem marasztalta Stummer Jánost

Jakab Péter az interjúban kitért Stummer János távozására is, aki három nappal azután lépett ki a pártból, hogy a Jobbik tisztújító kongresszusán a korábbi elnöknek szavaztak bizalmat, míg a volt országgyűlési képviselő csak a szavazatok 27,8 százalékát szerezte meg.

Nekem mindenki hiányzik, aki jó munkát végzett és elmegy innen

– így reagált a pártelnök Stummer János döntésére, hozzátéve, hogy marasztalni ugyanakkor nem próbálta, a fair küzdelmet viszont megköszönte.

(Borítókép: Jakab Péter 2022. február 17-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)