Összefog Szanyi Tibor és Thürmer Gyula

2022.01.28. 09:53
Közös listával és közös egyéni jelöltekkel vág neki az országgyűlési választásoknak az ISZOMM és a Munkáspárt. Szanyi Tibor eleinte sejtelmesen fogalmazott, később megerősítette az ezzel kapcsolatos lapértesülést.

Nagyon úgy tűnik, hogy együtt, közös listával és közös egyéni jelöltekkel vág neki az áprilisi országgyűlési választásoknak a Szanyi Tibor által fémjelzett, de Huszti Andrea által elnökölt Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) és a Thürmer Gyula-féle Magyar Munkáspárt. A tervről elsőként a Blikk értesült, kérdésükre azonban Szanyi Tibor akkor még sejtelmesen csak annyit reagált, hogy:

Amit ma megtehetnél, azt legfeljebb csak holnapra halaszd!

Eztán a Telex is rákérdezett a tervre a politikusnál, s Szanyi Tibor ekkor már lényegében megerősítette a Blikk értesüléseit, úgy fogalmazva, hogy azok „összességükben helytállók”. A vázolt megállapodást várhatóan ma délelőtt 10 órakor írja alá a két elnök, Huszti Andrea és Thürmer Gyula.

Úgy tudni, a két szélsőbaloldali párt közös miniszterelnök-jelöltje is megvan már Szanyi Tibor személyében. Elmondásuk szerint a közös indulás ötlete a közös program lehetőségéből adódott, ráadásul, mint fogalmaztak:

a két párt tagjai, lehetséges jelöltjei és aktivistái roppant hasonló politikák mentén fejtik ki tevékenységüket.

Az ISZOMM azért is tartja fontosnak a szövetséget, mert meggyőződésük szerint a baloldaliság alapja a kapitalizmuskritika és a szolidaritás, márpedig „a hivatásos ellenzék politikáiban ilyen elemek érdemben nem lelhetők fel”.

Bizonyos, hogy a két párt eddig sem állt túl messze egymástól ideológiailag, az ISZOMM például szeptemberben állt elő az úgynevezett Kádár János-tervvel, ily módon is az '56 megtorlójaként is hírhedtté vált kommunista pártfőtitkár emléke előtt tisztelegve. Szerintük a mai Magyarországnak „korunk szocializmusa jelent alternatívát”, a terv pedig „az igazságosság és a szociális felemelkedés terve”.

(via Blikk, Telex)