Így üldözték és kapták el a rendőrök a debreceni ékszertolvajokat

2022.01.27. 13:17

Két férfi betört egy debreceni ékszerüzletbe, ahol megverték a bolt tulajdonosát csütörtökön fényes nappal.

A debreceni rendőrség ügyeletére délelőtt 10.30 körül érkezett bejelentés, hogy a belvárosban, a Hatvan utcában található ékszerüzletben ismeretlenek bántalmazzák a tulajdonost. A rendőrök rögtön a helyszínre siettek, ahol kiderült, hogy a feltételezett elkövetők egy sárga színű járművel hagyták el a helyszínt.

A rendőrök egyből a nyomukba eredtek, és nem sokkal később a Csapó utcában utol is érték a menekülő autót, amely megpróbált befordulni az egyik utcában, ám a sofőr elszámította magát a kanyarban, és több parkoló gépjárműnek is nekiütközött.

A két férfi kipattant a járműből, majd futásnak eredt, ám ez a tervük is dugába dőlt. A sofőrt pillanatok alatt a földre teperték, a másik férfit pedig néhány méter után kapták el.

Az esetről több felvétel is készült:

A két tettest előállították a rendőrkapitányságra, ahol elkezdődött a kihallgatásuk.

(dehir.hu, police.hu)