Több rázós ügyet is túlélt, de a diplomabotrányba belebukott Bangóné Borbély Ildikó

D KOS20190226021
2022.01.24. 09:35 Módosítva: 2022.01.24. 09:49
Azt állította, hogy van diplomája, kiderült, hogy nincs, az MSZP kizárta a soraiból. A szocialisták szerint vége az ügynek, de többen is úgy gondolják, Bangóné Borbély Ildikó belső leszámolás áldozata lett. Összefoglaltuk, amit a diplomaügyről tudunk.

Vasárnap közleményben tudatta az MSZP, hogy a párt Országos Elnöksége rendkívüli ülésén úgy döntött: kizárja soraiból, valamint parlamenti mandátumának visszaadására is felszólítja Bangóné Borbély Ildikót. A politikusnak azután kellett távoznia a Magyar Szocialista Pártból, hogy a múlt héten kiderült, hazudott a diplomájáról. 

Az Országgyűlés honlapján elérhető önéletrajzában ugyanis azt állította a szocialista képviselő, hogy 2013-ban közgazdászként végzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF).

Mandiner azonban közérdekű adatigényléssel fordult a főiskola jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, amelytől azt szerették volna megtudni, a szocialista képviselő járt-e az egyetemre, valamint, hogy szerzett-e ott diplomát. A BGE válaszában azt írta, hogy 

A TANULMÁNYI RENDSZERÜK ARCHÍVUMÁBAN SEMMILYEN ADAT NEM TALÁLHATÓ BANGÓNÉRÓL.

Bár több sajtótermék is megkereste az ügyben a MSZP-s politikust, egyikre sem reagált. Végül a szocialisták vasárnapi közleményükben gyakorlatilag beismerték, hogy az „iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét”. 

Az MSZP ezzel lezártnak tekinti az ügyet, valamint elvárják, hogy a „Völner–Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is távozzanak a közéletből”. 

Márki-Zay Péter: Nincs kettős mérce

Nincs kettős mérce! Diplomát hazudni ugyanúgy csalás, mint a csalással megszerzett fideszes vizsgák, diplomák, doktorátusok és nyelvvizsgák esete

– így reagált közösségi oldalán Márki-Zay Péter az ügyre.

Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint tisztességesnek kell lenniük, hiszen a választók bizalmát kérve azt ígérik, hogy méltóbbak a kormányzás felelősségére.

„Amint kiderült, hogy az MSZP egyik képviselője sáros, pártja azonnal kizárta, a választáson nem indítja, mandátumát visszaköveteli. Csak így, csak egyenesen, csak következetesen vezet az út felfelé. Eközben a fideszes csalók ma is a helyükön ülnek, egymást mosdatva, érinthetetlenül” – zárta bejegyzését Márki-Zay Péter.

Kocsis Máté: Nagy kópék ezek a szocik

Kocsis Máté is megszólalt az ügyben. A Fidesz frakcióvezetője bejegyzésében azt írta: 

Nagy kópék ezek a szocik, az már eccer biztos. Bangóné (is) kamuzott a végzettségéről, ezért most gyorsan kizárták a pártból, miközben nyilvánvalóan eddig is tudták ezt. Most viszont kapóra jött az ügy, mert Feriék elvittek egy csomó listás helyet, így az MSZP-nek jobb, ha a maradékra kevesebb emberük tart igényt. Még azt is kinézem belőlük, hogy ők maguk szivárogtatták ki az ügyet.

Varga-Damm Andrea: Remélem, nem adja vissza

Az exjobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő, Varga-Damm Andrea is arra gyanakodik, hogy a „sajátjai szivárogtatták ki” Bangóné Borbély Ildikó diplomaügyét.

A képviselő szerint is helytelen, amit a képviselőtársa tett, azonban szerinte nem kellene visszaadnia a mandátumát, mert megdolgozott a parlamenti székéért, és aktívan képviselte az embereket az Országgyűlésben.

Nyolc éve a parlamentben

Bangóné Borbély Ildikó 2014-ben és 2018-ban listáról jutott be az Országgyűlésbe. A tavalyi ellenzéki előválasztáson a hajdúszoboszlói körzetben indult az MSZP és a Párbeszéd jelöltjeként, azonban a baloldali háziversenyben végül alulmaradt a momentumos Kiss Lászlóval szemben, így nem ő lett az ellenzék közös jelöltje Hajdú-Bihar megye 5-ös számú választókerületében. 

Egyéniben tehát nem indult volna áprilisban, az MSZP azonban szerepeltette volna a közös listán. A szocialisták 25 főt neveztek meg, akiket ajánlottak a közös listára, itt a képviselőnő a 10. helyen volt. 

Nem először került kellemetlen helyzetbe 

Bangóné Borbély Ildikó nem először hozta nehéz helyzetbe magát és a politikai közösségét. 2018 decemberében az MTVA-nál zajló ellenzéki tüntetés alatt több képviselőtársával bejutott a közmédia épületébe, ahol a biztonsági őrök kemény fellépése ellen úgy demonstrált, hogy azt javasolta a többieknek: a kamerák előtt feküdjenek a földre és tegyék tarkóra a kezüket. 

A szocialista politikus csak arról feledkezett meg, hogy a kamerák ezt is rögzítették, ez pedig erősen gyengítette az egyébként képileg tényleg erős demonstratív eszköz erejét. 

A szerencsétlen szituációból azóta is számtalan mémet gyártott az internet közössége. 

2019 áprilisában szintén egy kínos megszólalással hívta fel magára a figyelmet. Az ATV Reggeli Start című műsorának egyik adásában egyszerűen lepatkányozta a fideszeseket

Az ATV műsorvezetője azt kérdezte Bangóné Borbély Ildikótól, miért emelkedik a Fidesz támogatottsága, ha közben az ellenzék szerint a kormány tényleg ellopja az uniós pénzeket. Erre reagálva mondta azt az MSZP-s képviselő, hogy

„sok a patkány Magyarországon”. 

Bár a politikus később azt állította, hogy nem a Fidesz szavazóira, szimpatizánsaira gondolt, az élő adásban lezajlott párbeszédből mégis elég egyértelmű, hogy rájuk gondolt. A biztonság kedvéért azért elnézést kért a közösségi oldalán azoktól, akiket megbántott.

Nem ő az egyetlen 

Nem Bangóné Borbély Ildikó az egyetlen ellenzéki politikus, akinek mostanában magyarázkodnia kellett az önéletrajza miatt. Korábban a momentumos Hajnal Miklóst ütötte azért a kormányoldal, mert több interjújában is közgazdászként hivatkozott magára, miközben nem volt diplomája. 

Az ügyről a momentumos politikus az Indexnek adott interjújában is beszélt, ahol elmondta, senkit nem akart becsapni azzal, hogy közgazdászként tüntette fel magát, miközben csak közgazdászhallgató volt, azonban ha megbántott vele valakit, akkor elnézést kér.

(Borítókép: Bangóné Borbély Ildikó 2019. február 26-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)