Cáfol az OBH: Schadl György nem fordult az elnökhöz, hogy kirúgasson egy bírót

DSZZS20200204004
2022.01.23. 08:22

 Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke bosszúhadjáratot indított egy bíró ellen – derült ki a 444 birtokába jutott „Schadl–Völner-ügy” cikksorozatának harmadik részéből.

Ezek alapján Schadl György az igazságszolgáltatás legfelsőbb szintjein kért támogatást, és az Országos Bírósági Hivatal (OBH), valamint a Fővárosi Törvényszék (FT) embereivel egyeztetett.

Az OBH hivatalos közleményben cáfol, és azt írja, hogy az országos hatáskörű szerv, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2021 első felében megkereste az Országos Bírósági Hivatal elnökét, hogy egy pesti központi kerületi bírósági csoportvezető eljárásával kapcsolatos kifogást jelezzen.

AZ OBH elnöke felhívta Schadl György figyelmét, hogy a panasza a Fővárosi Törvényszék elnökének hatásköre, ezért nála terjeszthető elő, és erre tekintettel a közvetlen kapcsolatfelvétel lehetőségét biztosította.

Valótlan a sajtóban megjelent valamennyi olyan állítás, amely arra utal, hogy az MBVK elnöke az OBH elnöke irányába egy bíró »kirúgásának« igényét fogalmazta volna meg. Az MBVK elnöke által előterjesztett panasz alapján a Fővárosi Törvényszék elnöke az esetet kivizsgálta

– közölte az OBH, hozzátéve, hogy bővebb felvilágosítást csak az ügyben érintett személyeknek lehet kiadni, és az OBH elnöke a szükséges jogi és igazgatási lépésekről intézkedik.

A „Schadl–Völner-ügyben” nyilvánosságra hozott iratokról itt és itt írtunk.

(Borítókép: Dr. Senyei György, az OBH elnöke. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)