Szülés után, koronavírusban meghalt egy 25 éves kismama Veszprémben

2022.01.19. 14:10

A szülés után belehalt a koronavírusba egy 25 éves kismama Veszprém megyében.

Tudom, most arra gondolnak, miért nem védekeztünk minden lehető módon. Én már a harmadik oltást is megkaptam. A családunkban mindenki hasonlóképp kérte a vakcinát. A feleségem szintén regisztrált, már időpontja is volt az oltásra, amikor kiderült: várandós. Tartott tőle, hogy a magzatának árt, de mindenképp be akarta adatni magának, amint túljut a szülésen. Nem így alakult 

– mondta Zsolt, az özvegye.

Elmondta, hogy párját, Dórit december 3-án kórházba kellett vinni, mivel már fulladásos panaszai voltak.

Este kilencre derült ki, hogy kétoldali tüdőgyulladás a diagnózis. Amikor nőgyógyász is megvizsgálta, azonnali császármetszés mellett döntött

– mondta a férfi. 

A szülés sikeresen lezajlott a Semmelweis klinikáján, ahova átszállították az asszonyt. A kisfiú egészségesnek bizonyult. Az édesanya viszont a szülés után „kisebb agyvérzést kapott, leálltak a szervei, a lépét eltávolították”.

Fokozatosan romlott az állapota. Végig altatásban, lélegeztetőgépen tartották. Az év utolsó előtti napján hunyt el. Már nem láthatta a kisbabáját

– mondta Zsolt.

„Mondják, hogy legyek erős, tartsak ki, de nem megy. Ezt nem lehet feldolgozni. Zorkának (idősebbik, másfél éves gyermeküknek) nagyon hiányzik az édesanyja. Minden hajnalban sír érte, olyankor egyedül vigasztalom. Feszült, ingerült, nehéz lefoglalni, pedig igyekszünk megoldani, hogy legyen társasága, a játékra alkalma” – fogalmazott az édesapa, hozzátéve, hogy gyermekeivel átmenetileg a húgáéknál lakik.

Elmondta azt is, hogy két gyermekével anyagilag nagyon nehéz helyzetbe került, mivel párjával Bakonykoppányon építkezésbe kezdtek, amihez már hitelt is felvettek. A kölcsönt pedig fizetni kell, miközben a gyermekek miatt most nem tud dolgozni. 

Az egyetlen vigaszt az jelentheti számára, hogy a helybeliek összefogtak az önkormányzattal azért, hogy anyagilag segítsék a félárván maradt kicsiket és az apukájukat. Szalai Tamás bakonykoppányi polgármester azt mondta, hogy Zsoltnak és feleségének is volt pár kedves szava mindenkihez, igazán rendes, becsületes, családcentrikus házaspárként ismerte meg őket. 

(Veol.hu)