Szembement a forgalommal az M30-ason a 76 éves autós

2022.01.16. 11:21

Közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 76 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint a forgalommal szemben közlekedett – közölte a rendőrség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság autópálya alosztályának járőrei szombaton este éjfél előtt nem sokkal lettek figyelmesek egy szabálytalanul a forgalommal szemben közlekedő személyautóra az M30-as autópályán.

A rendőrök az autót megállították. A sofőr elmondta, hogy egy miskolci bevásárlóközpontból akart hazajutni, de időközben eltévedt. Az autópályán Halmajig közlekedett, ott végül megfordult, és elindult visszafelé a forgalommal szemben.

Az idős sofőrrel szemben alkoholszondát is alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott. A helyszínen elvették tőle a vezetői engedélyét, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport