Elkötött géppel szökött nyugatra a nemzet kocsmárosának nagybátyja

Kun Miklós
2022.01.16. 21:21 Módosítva: 2022.01.17. 20:30
Ezrek, sőt talán milliók kockáztatták az életüket az elmúlt száz évben, hogy a vasfüggöny mögül a szabad világba szökjenek, nem bírván elviselni a létező szocializmus egzisztenciális és szellemi béklyóit. A legismertebb „átjáró” a rabságból a szabadságba a berlini fal és környéke volt, de hazánkból is disszidáltak regényes körülmények között 1948 és 1990 között. Például kocsmáros barátunk nagybátyja, aki a maga vezette utasszállító géppel pattant meg Rákosi Magyarországáról.

A napokban volt a második világháború utáni első magyar repülőgép-eltérítés évfordulója – no nem kerek, csak a hetvenharmadik. 1949. január 4-én szállt fel a pécsi repülőtérről az a Budapestre tartó Maszovlet-járat, amely a Made in Hungária című filmből is jól ismert budaörsi légi „indóház” helyett Münchenben kötött ki bő kétórás, kalandos repülőút végén.

Amiért felidézzük a hetvenhárom évvel ezelőtti menekülést az akkor már négy éve szovjet uralom és egy éve kommunista iga alatt sínylődő országból, annak a barátság a magyarázata; a 21 személyes, HA-LIE lajstromjelű LI–2-es utasszállító gép parancsnoka bizonyos Kun Miklós volt.

Vagy ahogy krisztinavárosi törzskocsmánk, a Falánk Faló tulajdonosa emlegeti: Miklós bácsi.

Hiszen a kalandos körülmények között eltérített repülőgép kapitányának unokaöccse nem más, mint Dr. Postásy Csaba, a törzsvendégek által a Nemzet Kocsmárosa címmel kitüntetett barátunk, tanult foglalkozására nézve annak idején summa cum laude eredménnyel diplomázó elméleti fizikus, emellett pedig többkötetes koszorús költő.

Édesanyám mindkét bátyja a Magyar Királyi Honvéd Légierő vadászpilótája volt a második világháborúban – ment vissza Csaba barátunk az időben a negyvenes évek elejéig. – Miklós bácsi volt az idősebb, és Rudi öccse a bátyót tekintette példaképnek. Fegyvertársa volt Horthy István, a kormányzó fia, és sajnos ugyanarra a sorsra jutott, mint a történelmi név viselője: 1941. augusztus 14-én Héja típusú vadászgépe nem tudott kijönni a dugóhúzóból, és a földbe fúródott. Ahogy csaknem napra pontosan egy évvel később, 1942. augusztus 20-án a kormányzó fiának a gépe is az orosz fronton, Ilovka térségében.

Miklósnak számos légi győzelme volt a keleti fronton, és bár gyerekkoromban személyesen is ismertem olyan világháborús magyar vadászpilótát, akinek a hősiességét börtönbüntetéssel honorálták a Rákosi-időkben – nálunk, Budafokon vitéz Pokorny Endre, „a pilóta” legendának számított amerikai tengerészgyalogost idéző tüsifrizurájával –, kocsmáros barátunk nagybátyja szerencsésebb csillagzat alatt született, és polgári pilótaként el tudott helyezkedni a Malév jogelődjénél, a szovjet gépekkel és magyar személyzettel működő vegyesvállalatnál, a belföldi légi forgalmat lebonyolító Maszovletnél.

Az a bizonyos hetvenhárom évvel ezelőtti repülés úgy indult, mint minden más, menetrend szerinti járat. Akkoriban nem számított luxusnak a belföldi repülés, tudniillik a különleges, a piacgazdaság törvényszerűségeitől független árképzés hatására Pécsről Budapestre eljutni repülővel gyakorlatilag ugyanannyiba került, mint vonattal.

A Maszovlet járatával másodosztályon a retúrjegy 137 forint volt, míg gyorsvonattal 136. (Persze 73 éve egy forint nem annyit ért, mint ma...)

Miklós bácsi Majoros János főpilótával megszervezte a gépeltérítést, Kiss István másodpilóta, Pásztor István hajózótávírász és Szűcs Antal szerelő is be volt avatva – Csaba barátunk így emlékezik a családi legendáriumból arra a kalandra, ami négy évvel a születése előtt esett meg. – Néhány utas is tudott róla, annyi volt a jelentkező, hogy a végén már csak aranyáron lehetett hozzájutni a jegyekhez. Persze akadtak mit sem sejtő utasok is.

Repülés
Fotó: Dr. Postásy Csaba

A reptér kiválasztása tökéletes volt a gépeltérítéshez, mert a Mecsek átrepülése után a repülőgép haladási iránya már nem volt látható az akkori idők kezdetleges szovjet radarjainak. Az utasok már előző nap vagy hajnalban érkeztek Pécsre. Majoros egyes források szerint rabbinak maszkírozva, álruhában, szándékosan késve érkezve került a fedélzetre, nehogy legyen idő vegzálni, majd a felszállás után felfedte kilétét a beavatottak és a többi, mit sem sejtő utas előtt.

A repülőgép, miután észak helyett nyugatnak fordult egy éles balkanyarral, Ausztria angolok által megszállt területe felett haladva bő két és fél órás út után Münchenben landolt, nagy riadalmat okozva az otthon maradottaknak. A rádiós egyébként leadta a kötelező jelet 9 órakor, majd kikapcsolta a rádiót. A budaörsi reptéren várták a következő bejelentkezést, de hiába, így már kezdtek katasztrófára gyanakodni, telefonhívások mentek mindenfelé, de sehol sem látták a gépet. Végül 11 óra után Münchenből érkezett a rádiótávirat, a gép ott szállt le.  

A rádiós, a hajózószerelő és a nem beavatott utasok egy része hazatért, viszont jó néhány „akaratlan” disszidens kapott a váratlanul kínálkozó alkalmon, és kinn maradt a szabad világban.

Miklós bácsi Micky Kovacs néven a CIA állományába került, C–47-es és C–54-es kémrepülőgépeken repült Kelet-Európa felett 1950 és 1959 között. Nem volt stresszmentes az élete – meséli a krisztinavárosi kocsmáros. – Rákosiék természetesen távollétében halálra ítélték, akkor változtatta meg a nevét Micky Kovacsra. Mint mondtam, 1959-ig repült C–47-es és C–54-es gépeken, és fiatalon nyugdíjba ment, komoly nyugdíjat kapott, és az NSZK-ban telepedett le.

Ezzel még nincs vége a történetnek, ami most következik, arról sehol sem lehet olvasni, mert ez mostanáig a család titka volt.

1971-ben, amikor kint voltunk az NSZK-ban, találkoztunk is vele. A barátaimmal utaztam ki gimnazistaként, meglátogattuk Rüsselsheimben, Mainz mellett, a Rajna partján. Hatvanévesen halt meg, a hetvenes évek végén. Folyamatos stresszben élt, és egy infarktus vitte el – mondja Csaba.

Egyszer vett egy nagy levegőt, és mivel rettenetesen gyötörte a honvágy, hazajött amerikai útlevéllel, Micky Kovacs álnéven. Ezt Csaba édesanyja, Miklós bácsi húga mesélte el.

Egy éjszaka bekopogott valaki a szállodaszobájába, lehet, hogy csak egy londiner. Miklós bácsi annyira megijedt, hogy egyetlen, Magyarországon töltött éjszaka után másnap reggel azonnal visszautazott Rüsselsheimbe. De van még egy érdekes sztorija Miki bácsinak. ’56-ban édesapám benne volt a külkereskedelmi bank forradalmi bizottságában, és Miki bácsi ki akart menekíteni minket, én akkor hároméves voltam – folytatódik Csaba története.

Szóval Kun Miklós elküldött a Postásy családért egy repülőgépet, ami le is szállt Budaörsön. November eleje volt, az oroszok már vagy készültek bejönni, vagy már benn is voltak. Csaba bátyja hétéves volt, Csaba három, a húga, Juli egy. És akkor a gyerekek apja úgy döntött, hogy a három csöppséggel nem kockáztatja meg a repülőutat.

Benne volt a pakliban, hogy az oroszok, de akár a forradalmárok lelövik a gépet. Végül édesapám döntésén múlt, hogy itthon maradtunk. Mint mondtam, hároméves voltam, de arra érdekes módon emlékszem, hogy lejöttünk az ötödikről a földszintre – akkor is a Gellérthegy utcában laktunk –, és egy asztal alatt húztuk meg magunkat. Az oroszok bevették magukat az Alagútba, onnan lőttek ki ágyúval mindkét irányba, a Lánchíd felé és a Krisztinavárosba. Itt a házfalakon még mindig látni a lövésnyomokat – mondja Csaba, és ezt mi, a törzsvendégek is tanúsíthatjuk.

No persze ez a sztori csak egy a Falánk Faló titkai közül. Akad itt még más is, talán egyszer azt is elmeséli Csaba, a nemzet kocsmárosa. Itt, a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templom tövében, ahol 1836-ban gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar feleségül vette Seilern Crescentiát...

Borítókép: Kun Miklós (balra) húga és öccse körében. Fotó: Dr. Postásy Csaba