Antall József grafikonnal mutatta meg Jeszenszky Gézának, hogyan kell örömben részesíteni a nőket

2022.01.16. 16:20

Pikáns részleteket osztott meg Antall Józsefhez fűződő viszonyáról Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere.

A diplomataként és történészként is ismert politikus a későbbi párttársa tanítványa volt a gimnáziumban, s a fiúosztállyal néha igen kötetlen hangon beszélgetett, esetenként szexuális tanácsokat is adott a kamaszoknak a náluk 9 évvel idősebb ifjú oktató.

A volt külügyminiszer a Klubrádió Világtalálkozó című műsorában Kadarkai Endrének számolt be ifjúkoráról s arról, hogy akik megismerték Antall Józsefet, könnyen a bűvkörébe kerültek. A beszélgetés másik résztvevője, Czutor Zoltán ezen a ponton megemlítette, hogy a rendszerváltás utáni első miniszterelnök Orbán Viktorra is hatással volt. Igaz, Jeszenszky szerint az ő esetében „sajnos nem volt olyan hatásos”, úgy vélte, hogy az elvei, a külpolitikája vagy a demokrácia iránti elkötelezettsége később „leperegtek” az immár negyedik ciklusát töltő kormányfőről.

Jeszenszky Géza szerint Antall József egyfajta példakép volt a diákjai számára az öltözködésénél, de elsősorban a stílusánál, beszédmódjánál fogva. Öltözködéséről úgy fogalmazott:

Az akkori viszonyokhoz képest ha nem is volt úgynevezett jampec, de igazából véve polgári módon, nyakkendőben járt. Még osztálykirándulásra is nyakkendőben jött, az is egyfajta tiltakozás volt, mert ugye az 50-es években a nyakkendő is egy polgári csökevény volt.

Kérdésre hozzátette, lehetett rajongani érte mint tanárért, de azzal együtt nem volt haverkodós típus, magázta a diákjait, érettségi után viszont már mindenkivel tegeződött. Elsősorban a tudása és a szarkasztikus megjegyzései, a humora és a közvetlensége nyűgözte le Jeszenszky Gézát. Mint fiúgimnáziumban tanító oktató a lányokhoz fűződő viszonyról is „nagyon hasznos dolgokat” tanított. Kadarkai Endre kérdésére példaként elmondta:

Hát, ha elmondhatom, arról beszélt, hogyan tud egy férfi örömet szerezni egy nőnek, hogy ne csak a saját örömével törődjön. Még grafikont is rajzolt hozzá.

Mindazonáltal hozzátette, Antall József történelmet, irodalmat és művészettörténetet tanított, s komoly érdeklődést váltott ki diákjaiban a történelem, de az irodalom terén is. Megjegyezte, mindenkivel, aki akarta, érettségi után is tartotta a kapcsolatot.

Jeszenszky Géza egyébként később, 1967-ben Antall József unokahúgát, Héjj Edit matematika–fizika szakos tanárnőt, az Országos Széchényi Könyvtár informatikai munkatársát vette feleségül, akivel különórán ismerkedtek meg, miután a későbbi kormányfő hozzá küldte történelmet tanulni egyetemista korában. 55 éve élnek boldog házasságban.