Nem kapnak táppénz-kiegészítést az oltatlanok Berettyóújfaluban

2022.01.15. 08:26

Visszavonta Berettyóújfalu azt a 2020 novemberi döntését, amelynek alapján az önkormányzat dolgozóinak táppénzét kiegészítette a fizetésük összegéig, ha koronavírus miatt nem tudtak dolgozni. Az új szabály szerint ha valaki védettség nélkül lesz beteg, már nem kapja meg a különbözetet.

Az elmúlt egy évben már több mint öt és fél millió forintot fizetett ki Berettyóújfalu önkormányzata azoknak, akik a járvány miatt karanténba kerültek. Ezek a dolgozók a táppénzük mellett kiegészítést is kaptak, azonban ez tavaly decemberben megváltozott az oltatlanok számára.

Továbbra is fenntartottuk ezt a keresetkiegészítést, azok vonatkozásában, akik védettséget szereztek, tehát vagy átestek a betegségen, vagy felvették a védőoltást. Aki saját hatáskörben úgy döntött, hogy nem él ezzel a lehetőséggel, és ezt követően keresőképtelen lesz, ő ezzel a keresetkiegészítéssel nem élhet

– mondta a település polgármestere, Muraközi István az ATV-nek. Mint kiderült, az összes képviselő megszavazta az erről szóló javaslatot.

A város óvodai dolgozóinak egyébként már kilencven százaléka élt az oltás lehetőségével. Tóth Klára intézményvezető elmondta, hogy amikor egy határozat megjelenik, a dolgozóknak felhívják rá a figyelmet, és tájékoztatják őket a változásokról. Ennek függvényében mindenki el tudja tudja dönteni, hogy beoltatja magát vagy sem. Az óvoda dolgozói közül többen is elkapták már a koronavírust.

A város polgármestere elmondta, hogy továbbra sem szeretné kötelezővé tenni az oltást, de mivel már mindenkinek van módja felvenni a vakcinát, a táppénz-kiegészítést már nem látják indokoltnak az oltatlanok esetében.