Szerdai hatállyal fogadták el Völner Pál lemondását

2021.12.09. 08:11

Áder János elfogadta Völner Pálnak, az Igazságügyi Minisztérium vesztegetési üggyel összefüggésbe hozott államtitkárának a lemondását – derül ki a Magyar Közlöny szerdai számából.

Megállapítom, hogy dr. Völner Pálnak, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának e megbízatása – lemondására tekintettel – 2021. december 8-i hatállyal megszűnik

– áll a határozatban, amelyet Orbán Viktor is ellenjegyzett.

Völner Pál kedden jelentette be, hogy lemond tisztségéről, miután Polt Péter legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás okán indítványt tett a mentelmi jogának felfüggesztésére. A politikus azt mondta: nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit.

A gyanú szerint Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott, a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

A Fidesz nem sokkal később jelezte, hogy meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mivel a politikusnak tisztáznia kell magát a nyilvánosság előtt. A Párbeszéd kezdeményezte, hogy az ügyben hívják össze a parlament mentelmi bizottságát. Az ellenzék felvetette az igazságügyi miniszter, Varga Judit felelősségét is, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke pedig vizsgálóbizottság felállítását javasolta.