Mezőgazdasági vontató és autó ütközött, meghalt egy ötéves kislány

2021.12.07. 14:32

Helybenhagyták másodfokon annak a férfinak a fogházbüntetését, aki mezőgazdasági vontatójával egy gyermek halálát okozta Vas megyében – tette közzé a Szombathelyi Törvényszék kedden.

A Szombathelyi Járásbíróság első fokon halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, emiatt 1 év 8 hónap fogházra, valamint 375 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, hat évre eltiltotta a járművezetéstől és kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére.

A bírósági honlapon olvasható közleményben felidézték, hogy a vádlott tavaly június 24-én este a szalmabálákkal megrakott mezőgazdasági vontatójával két alsórendű út kereszteződésében nem adott elsőbbséget a védett úton haladó személygépkocsinak, emiatt a két jármű összeütközött.

Az autó hátsó ülésén szabályosan, bekötve két kisgyermek utazott. Egyikük ülését a mezőgazdasági gép villája kirepítette az autóból, az ötéves kislány pedig azzal együtt az oldalára borult vontató alá szorult. A gyermek másnap a kórházban meghalt, az autó vezetője pedig súlyosan megsérült.

A vádlott és védője a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését és a járművezetéstől eltiltás időtartamának csökkentését kérve fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, de a törvényszék helybenhagyta a járásbíróság döntését, amely így jogerős lett.