Mindenki örülne, ha ma lenne szenteste

DMOHA20211205001
2021.12.05. 07:01

Nincs is szebb dolog úgy ébredni, mint amikor az ember reggel kinéz az ablakon, és nagy pelyhekben hull a hó. Jó lenne ez így karácsonykor is, főleg, hogy utoljára 2002-ben volt Magyarországon fehér a táj szentestén, a mai napon viszont a havazást nem csak reggel, hanem kisebb szünetekkel egész nap élvezhetjük országszerte. 

Az ország északi részén napközben fokozatosan megszűnik a havazás, illetve dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, esőbe válthat át a halmazállapot – tudható meg az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Kezdetben a halmazállapot-váltás határán néhol átmeneti, gyenge ónos esőre is számítani lehet.

A legtovább az Északi-középhegység térségében várható elsősorban havazás, kiemelten Nógrád megyében, illetve a Mátrában és a Bükkben a délelőtti órákig helyenként 5 centimétert meghaladó hóréteg is képződhet. Az esti óráktól – jelentős területi bizonytalanság mellett – dél felől újabb csapadékzóna érkezhet, ismételten lehet havas esőre, illetve havazásra számítani, legkisebb eséllyel az Alföld keleti, délkeleti részén. 

Vasárnap délelőtti időjárás-előrejelzés
Vasárnap délelőtti időjárás-előrejelzés
Fotó: OMSZ / met.hu

Vasárnap nagyrészt borult lesz az ég. Északkeleten a nap első felében átmenetileg megszűnik a csapadék, máshol sok helyütt számítani lehet reggel – az északi megyékben még inkább – havazásra, majd ott is havas esőre, esőre, melyet késő délutántól, estétől – a délkeleti, keleti megyék kivételével – egyre többfelé hó válthat fel ismét, ugyanakkor nyugat felől csökken a csapadék kiterjedése, illetve mennyisége. 

Keleten, majd a Dunántúlon az északi szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 6 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket. Késő estére mínusz 2 és plusz 5 fok közé hűl le a levegő. 

Ki mond igazat: mi vagy a meteorológusok?

Habár műholdak tucatjai figyelik és a világ leggyorsabb szuperszámítógépei számolják ki a várható időjárást, soha nem múló téma a meteorológusok kritizálása. Hőérzetünk ugyanis rendre cáfolja az időjárás-jelentéseket. Mi történik itt?

Estére borult marad felettünk az ég. A csapadékzóna fokozatosan északkelet felé mozog, miközben nyugat felől megszűnik a csapadék. Az esőt egyre nagyobb területen ismét havas eső, havazás válthatja, de várhatóan a keleti, délkeleti megyékben végig folyékony marad a halmazállapot. A szél többnyire mérsékelt lesz, csak az Észak-Dunántúlon élénkül meg az északnyugati légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul. 

Vasárnap esti időjárás-előrejelzés
Vasárnap esti időjárás-előrejelzés
Fotó: OMSZ / met.hu

A hét utolsó napján kettős fronti hatás érvényesül, ez számos kellemetlenséggel járhat, így okozhat fejfájást, migrént, vérnyomás-ingadozást, illetve keringési panaszokat, kopásos és gyulladásos jellegű ízületi problémákat, görcsös panaszokat, légzési nehézségeket. Mindezek mellett rosszullét, dekoncentráltság, tompaság egyaránt jelentkezhet. Különösen oda kell figyeljenek magukra az idősek és közülük is a szívbetegek, akiknek kerülniük kell a fizikai terhelést.

Mikor volt fehér karácsony?

A Wikipedia szócikke szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései alapján 1994 és 2014 közt mindössze az esetek negyedében fordult elő olyan alkalom, hogy a Pestszentlőrincen lévő meteorológiai mérőállomáson összefüggő hóréteget mértek. Budapesten átlagosan minden harmadik karácsony idején borítja hótakaró a várost legalább az ünnep egy napján, ám az olyan karácsonyok, amikor a három nap mindegyike havas, átlagosan ötévente következnek be.

2002-ben fordult elő utoljára, hogy december 24-én este országrésznyi területet borított hótakaró. Kialakulását elősegíti az, ha egy anticiklon keletkezik Nyugat-, Északnyugat-Európa felett. Ennek hatására az enyhébb óceáni légtömegek nem érik el a Kárpát-medencét, ugyanakkor az óramutató járásának megfelelő irányban forgó anticiklon hideg, sarkvidéki eredetű levegőt szállít hazánk térségébe. 

(via Időkép, Országos Meteorológiai Szolgálat)

(Borítókép:  Bevahazott épületek a szentendrei Dunakorzón 2021. december 5-én. Fotó:  Mohai Balázs / MTI)